Pesti Srácok

niedermüller péter

Amikor már túlcsordult az émelyítő baloldali álszentség a Fővárosi Közgyűlésben, jobbról érkezett a józanító pofon

‎PS Riport 2024 február 28.
Az egy dolog, hogy a baloldal csúnyán túltolta a biciklit a pedofilozásban, hiszen mindennel foglalkoznak, csak a gyermekvédelemmel nem sikerül, de a könnyes szemű és rendkívül álságos performanszok most sem fejeződtek be, a Fővárosi Közgyűlésben külön lendületet kapott Karácsony Gergely és baráti köre. A kellemetlen kérdések természetesen mintha el sem hangoztak volna, így a főpolgármester szerint a Lánchíd-botrány és Vig Mórék számlagyára simán kamuügy, ennyivel el is intézte. Wintermantel Zsolt, a Fidesz budapesti frakcióvezetője és Kovács Péter tételesen rámutatott az ellenzék kettős beszédére, de ezek, mintha csak leperegtek volna a baloldali képviselőkről, akiknek nagyobb hányada színielőadást tartott. Ebből a csapatból is kiemelkedett az a DK-s Kiss László, aki óbudai polgármesterként folyamatosan súlyos vádak alá kerül, ám sosem tisztáz semmit, sosem válaszol a kérdésekre, most mégis a felelősségvállalásról és a bocsánatkérésről tartott kiselőadást. Wintermantel Zsolt ezt rendkívül álszentnek nevezte egy olyan párt tagjától, amelynek soraiban elítélt bűnöző ül. Wintermantel mindezt ótvaros politikának nevezete, amikor a bocsánatkérés és az arra való felkérés teljesen őszintétlen. Természetesen nem maradhatott ki Niedermüller Péter sem, aki egyből a Katolikus Egyházat pécézte ki, általánosságban bűnösnek mondva ki őket a pedofil bűncselekmények miatt. A bohózat netovábbja volt az a jelenetsor is, amikor a Jámbor András-féle kommunista Szikra mozgalom tagjai álltak ki a jobboldalt pedofilsimogatónak nevező üzenetekkel, mindezt azt követően, hogy az ő munkatársának, Dobos Krisztinának a lakásán több mint száz pedofil tartalmú videót találtak, ezek a felvételek pedig a munkatárs élettársának laptopjáról kerültek elő. A PestiSrácok.hu stábja most sem járt sikerrel, amikor Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármestert igyekezett megkérdezni arról, hogy miért nem emlékeztek meg február 25-én a kommunizmus áldozatainak emléknapjáról. Nézzétek meg videónkat, megéri!

Bajban Budapest baloldali vezetése, rettegve menekültek a Vig Mórtól érkező milliárdokat firtató kérdések elől a képviselők – Fővárosi Közgyűlés

Magyar ugar 2024 január 31.
Vegytiszta kommunizmus zajlik a budapesti Városházán, de ezt már évek óta tudjuk. Most azonban újabb lépcsőt építettek a mélység felé Karácsony Gergelyék, ugyanis már a beengedés sem zajlott zökkenőmentesen, gyermekkoromban a nyolcvanas évek magyar-szovjet határállomásán lehetett hasonló csuklóztatásokat tapasztalni, de ez még csak a felvezetés volt a mai Fővárosi Közgyűlés nyalánkságai előtt. A Lánchíd körüli botrány láthatóan elképesztően kellemetlen a baloldal számára, hiszen Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes is zavarba jött. A főpolgármester-helyettes mindig készségesen válaszol az újságírók kérdéseire, most sem zárkózott el, azonban most a védhetetlen ügyek őt is komoly fejtörés elé állították, ami megmutatkozott a reakcióin és feltűnő terelési technikáján. Miután az ukrán-magyar külügyminiszteri találkozót követően Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter elmondta, hogy sem Orbán Viktort, sem Szijjártó Pétert nem tartja oroszbarátnak, kíváncsiak voltunk, hogy a baloldali politikusok ezt követően hogyan fogják bizonygatni, hogy a jelenlegi kormány Putyin utolsó csatlósa. Ez a kérdés azonban teljesen befagyasztotta a baloldali képviselőket, pedig rendkívül tanulságos lett volna megtudni, hogy ezt a huszárvágást milyen taktikával tudják áthidalni. Vélhetően még nem kapták meg a nemzetközi főhadiszállásról az ukázt erre a nehéz kérdésre, így csupán a kínos meneküléssel kápráztattak el bennünket. A közgyűlésen nagy vitát váltott ki a Budapest-bérletek ügye, hiszen a megállapodás a budapestieket segíti, Karácsony Gergely volt olyan arcátlan, hogy a kormány segítő kezét a saját sikerének könyvelte el. Csodálkozunk? Már régen nem.

Karácsony Gergely berekesztette a Fővárosi Közgyűlést, hogy párttársát védje és elmeneküljön a katasztrofális budapesti költségvetés vitájáról

Magyar ugar 2023 december 13.
Az év utolsó Fővárosi Közgyűlése is tartogatott meglepetést, persze nem azt, hogy korrekt válaszokat kapunk a baloldali politikusoktól a kérdéseinkre, hanem Karácsony Gergely újabb szánalmas mutatványával lettünk gazdagabbak. A főpolgármestert szokás szerint rejtekúton csempészték be az ülésterembe, és amíg az összes politikus legalább végigsétál az újságírók között, a különlegesen gyáva Karácsony még erre sem képes közel egy éve. Miután a székében elhelyezkedik, már cinikus és nyegle stílusra vált, és rendkívül bátran igyekszik széttrollkodni a saját maga által vezetett Fővárosi Közgyűlést. A politikusok kérdéseire sem válaszol, hiszen Wintermantel Zsolt, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője ismét a mikroadományokról, a külföldről finanszírozott baloldalról kérdezte a főpolgármestert, aki azonban terelt és visszamutogatott, egyetlen kényes ügyben sem volt hajlandó megszólalni. A főpolgármester ellenben a népről és a hatalomról hadovált, ugyanazt az unalmas bolsevik nótát fújta, amivel a 2022-es országgyűlési választást elvesztették, hiszen a hatalom tényleg a népé, az emberek pedig nem kértek belőlük. Vélhetően sok budapesti is megváltoztatta már azóta a véleményét, Karácsony a csődpolitika ellenére kifelé rendkívül magabiztos szavakat mond, azonban minden második szónál összeakad a nyelve zavarában. Végül Budapest ura egy meglepő huszárvágással berekesztette a Fővárosi Közgyűlés ülését még a napirendi pontok tárgyalása előtt, hogy átvonuljon az I. kerületbe, ahol V. Naszályi Mártát, a kerület polgármesterét és Karácsony párttársát hallgatták meg korrupciógyanús ügyei miatt. A főpolgármesternek fontosabb volt a gyanús ügyekbe keveredő V. Naszályi gyámolítása, mint a munkája. Ez talán érthető is, hiszen a fővárosi költségvetést tárgyalta volna a közgyűlés, ahol mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy a több bevétel mellett mégis csődközelbe vitte Budapestet Karácsony és bandája. A közgyűlés végül a kényszerszünetet követően, 11 óra után folytatódott, ezen azonban már nem vettek részt a fideszes képviselők, akik felháborodottan üzentek Karácsonynak. Nézzétek meg videónkat, hiszen Baranyi Krisztina, Niedermüller Péter és Őrsi Gergely is kameránk elé állt, Wintermantel Zsolt kérdései és Karácsony mellébeszélése pedig ugyancsak lerántják a leplet a baloldali városvezetés dilettantizmusáról és rosszindulatáról.

Mert mindig van lejjebb: Karácsony Gergely szerint Perjés Gábor és Tordai Csaba a legjobb és legbecsületesebb munkatársai – Fővárosi Közgyűlés

Magyar ugar 2023 november 29.
Van, amikor nehéz tagadni, hogy slamasztikában van az ember, a budapesti baloldalnál ez már jó néhány alkalommal előfordult. A kisemberek nagy barátai általában vastag bankókhoz köthető botrányok főszereplői, de ez nem állítja meg az aggódásukat a szegény sorsú emberek iránt, szavakban legalábbis. Amikor azonban bajba kerülnek, akkor nem vállalnak felelősséget, csak szajkózzák tovább a szép szavakat, a csillagot is letagadják az égről, sőt, sokszor még nekik áll feljebb. Az általában elérhetetlen, átlagemberek számára különösen elzárt világban élő budapesti baloldali politikusok a Fővárosi Közgyűlésben is menekülőre fogják a figurát, amikor kérdéseket teszünk fel nekik – néhány kivételtől eltekintve ez a november 29-i, szerdai közgyűlésen is így történt. Karácsony Gergely régi barátja és tanácsadója, Tordai Csaba a főváros jogi tanácsadója, aki már a Városháza-gate kirobbanásakor furcsa kontextusban került elő a botrányos hangfelvételekben. Most az 500 millió forintos "mikroadományok" ügyében is felmerült a neve, az adóhatóság ugyanis házkutatást tartott Tordainál, a gyanú szerint ugyanis nála hamisíthatták az adományokról szóló jegyzőkönyveket. A fővárosi baloldali politikusok azonban ezt nem tartják botrányosnak: Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint nekik semmi tennivalójuk az ügyben, nem kívánják felfüggeszteni Tordai Csabát, szerintük kettéválasztható a Budapestért végzett munkája és az egyéb tevékenysége. Niedermüller Péter, a DK erzsébetvárosi polgármestere elmondta stábunknak, hogy szerinte nem ügy a Katona József Színház 30 százalékos kedvezménye a DK-tagoknak, Baranyi Krisztina pedig egyre agresszívebben sértegeti portálunkat, miközben egyetlen kínos kérdésre sem hajlandó válaszolni. Nézzétek meg videónkat a Fővárosi Közgyűlés újabb bohózatáról!
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.