nobel-díj
Minden címétől megfosztotta kutatóintézete a Nobel-díjas genetikust, az amerikai James Watsont, aki kimutatta a DNS szerkezetét
Rasszista megjegyzései miatt kutatóintézete megfosztotta minden címétől az amerikai James Watson professzort, aki két tudóstársával együtt a DNS szerkezetének megfejtője, és amelyért Nobel-díjat kapott - közölte az amerikai közszolgálati rádió (NPR) a tudós laboratóriumának közleményére hivatkozva.Ma kezdik ismertetni az idei Nobel-díjasok névsorát
Mától egy héten át jelentik be a svéd illetékesek, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként ma az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.Tudományos díjat nyert az egri diák – Ő képviselheti Magyarország fiataljait az idei Nobel-díj átadón
Átadták a 27. Ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató verseny díjait a napokban Budapesten, a bírálóbizottság három első, négy második, három harmadik helyet, és két különdíjat ítélt oda. Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke bejelentette, hogy az innovációs szövetség az egyik első helyezettjét, az egri Novák Blankát delegálja az idei Nobel-díj átadási ünnepségre, hogy képviselje a magyar fiatalokat.Botrány botrány hátán az irodalmi Nobel-díjat odaítélő Svéd Akadémiánál
A svéd rendőrség gazdasági bűncselekményeket üldöző osztálya is vizsgálatot indított az irodalmi Nobel-díjat odaítélő testület, a botrányok által megtépázott Svéd Akadémia ellen. A hatóság csak a vizsgálat megindítását jelentette be pénteken, sem a feltételezett gazdasági bűncselekmények természetét, sem a vizsgált személyek kilétét nem fedte fel.Ajánljuk még