nomád bevonulás
Ilyen volt a honfoglalók bevonulása az idei Ősök napján – Több tízezren gyűltek össze a bugaci pusztán (PS-videó)
Immár ötödik alkalommal rendezték meg a bugaci pusztán az Ősök Napját, amely a magyarság ősi hagyományait és eredetét eleveníti fel, valamint emlékezik a honfoglalók dicső történelmére. Páratlan években erre a rendezvényre várják a látogatókat, míg páros években a Kurultáj, a világ türk tudatú népeinek hagyományőrző törzsi gyűlése következik el. A PestiSrácok.hu stábja a helyszínen járt a három napos Ősök Napja szombati programján, és forgatott a felemelő hangulatú találkozón. Idén először, újításként a szervezők nomád vonulást rendeztek, mely a magyarság Kárpát-medencébe való érkezését, a honfoglalást jelképezte. Több száz hagyományőrző vonult fel korhű jelmezben, a szervezők igyekeztek a honfoglalás kori viseletet, harci eszközöket és állatokat is a nézők elé tárni, minél hitelesebben mutatva be a több, mint ezer éves eseményeket. Portálunk kérdéseire Sengel Ferenc, a Magyar Turán Alapítvány és az Ősök Napja sajtófőnöke válaszolt. Nézzék meg videónkat! Ajánljuk még
Brüsszel felkészített minket az új világrendre
Meddig csavarod még feljebb a kamumétert, kamupéter?
Élvezet lehet hülyére venni titeket – A Jó Ember hamburgerező
A Jó Ember hamburgerező vállalkozás ugyanúgy az érzelmekre hat, ahogy megannyi csaló, viszont közben gondolkodásra képtelennek nézi az érzelemhullámra rácuppanó sokaságot. És igaza is van. Alpesi Krisztusok
Tirolban minden faluban, útkereszteződésben, hegyoldalban található egy-egy kereszt, a keresztre feszített Jézussal vagy Jézus a két latorral. Nem beszélve a szentek szobrairól, mint például Szent Jacobs, Szent Flórian, Szent Andreas... Az embernek ez fel sem tűnne, ha nem ebben a korban élne.