Pesti Srácok

Ilyen volt a honfoglalók bevonulása az idei Ősök napján – Több tízezren gyűltek össze a bugaci pusztán (PS-videó)

Immár ötödik alkalommal rendezték meg a bugaci pusztán az Ősök Napját, amely a magyarság ősi hagyományait és eredetét eleveníti fel, valamint emlékezik a honfoglalók dicső történelmére. Páratlan években erre a rendezvényre várják a látogatókat, míg páros években a Kurultáj, a világ türk tudatú népeinek hagyományőrző törzsi gyűlése következik el. A PestiSrácok.hu stábja a helyszínen járt a három napos Ősök Napja szombati programján, és forgatott a felemelő hangulatú találkozón. Idén először, újításként a szervezők nomád vonulást rendeztek, mely a magyarság Kárpát-medencébe való érkezését, a honfoglalást jelképezte. Több száz hagyományőrző vonult fel korhű jelmezben, a szervezők igyekeztek a honfoglalás kori viseletet, harci eszközöket és állatokat is a nézők elé tárni, minél hitelesebben mutatva be a több, mint ezer éves eseményeket. Portálunk kérdéseire Sengel Ferenc, a Magyar Turán Alapítvány és az Ősök Napja sajtófőnöke válaszolt. Nézzék meg videónkat!

Az esemény pénteken kezdődött, ahol már a nyitónapon több, mint 20 ezer látogató jelent meg a szervezők szerint. Stábunk a szombati főnapra érkezett, ahol az Ősök Napja rendezvényt igazi nyári idő fogadta, hét ágra sütött a Nap, így az ősök biztos örömmel tekintettek le a tiszteletet lerovó mai magyarság képviselőire. A hangulat nyugodt, családias és mégis pezsgő volt, az egymás hegyén-hátán álló sátrakban és jurtákban hagyományőrző zene, kézműves termékek, előadások és rengeteg vásárfia várta az érdeklődőket. A tekintetek mégis elsősorban a küzdőtérre vetültek, hiszen reggeltől délutánig izgalmas programok várták a nézőket, akik teljesen megtöltötték a kör alakban elhelyezett és fedett pódiumokat.

Lovasíjászok, harci játékok, a magyarság ősi múltjából előkerülő és bemutatott állatok bemutatója zajlott a füves küzdőtéren, "Atilla sátrában", a nézők pedig nagy tapssal jutalmazták a fellépőket. Az esemény fénypontja a nomád bevonulás volt, ahol több száz, korhű viseletbe öltözött hagyományőrző érkezett lovastul, szekerestül; katonák és asszonyok, gyermekek és a honfoglaló magyarokkal együtt élő állatok fegyelmezett serege vonult be az aréna közepére.

Az ezt követő seregszemle során a nomád magyarok több seregtestét mutatták be a szervezők, akik felsorakoztak a küzdőtéren, majd az ünnepi beszédeket hallhattuk. Az egész napos szervezés és az elfoglaltság a Kurultáj és az Ősök napja gyűlések megálmodója és főszervezője, Bíró András Zsolt kultúrantropológus nem tudott interjút adni a PestiSrácok.hu stábjának, azonban Sengel Ferenc, az esemény a Magyar Turán Alapítvány sajtófőnöke készséggel állt rendelkezésünkre, akinél rákérdeztünk a rendezvény sikerességére, de szóba került a finnugor elmélet, a keleti népekkel való rokonság kérdése is.

PestiSracok facebook image

Az Attila sátrában rendezendő antropológiai és régészeti kiállításon arc-, fegyver- és ékszerrekonstrukciókat láthat a közönség, de a sátorban mutatják be az első, Erdélyben megtalált lovas hun temetkezés eredeti maradványait is. A hangulatra nem lehetett panasz, a programok is valóban változatosak voltak, a mai nap folyamán pedig tulajdonképpen újra át lehet élni a szombati eseményeket, hiszen a szervezők megismétlik a legfontosabb mai történéseket, sokan ugyanis csak ma tudnak kijönni Bugacra és köszönteni a magyar ősöket, valamint élvezni a színes programokat.

Lezsák Sándor: A múlt ellenáll a történelemhamisításnak

Mint megírtuk, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke is ellátogatott az eseményre. Kásler szombaton ezt mondta:

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke kiemelte: nincs olyan szeglete a történelmi Magyarországnak, ahol a helyi érték tudatos feltárásakor ne jelent volna meg az ősök értéket, minőséget teremtő tudása, egészséges gondolkodást és életmódot közvetítő példázata. Hangsúlyozta: újra és újra bizonyosságot nyer, hogy a magyarok múltjának több évezredes gyökérzete sebezhetetlen, hiába rombolták várait, hiába pusztították falvait, fosztották ki sírjait, hiába hamisítják történelmét és eredetét. Az Országgyűlés alelnöke szerint

Bíró András Zsolt antropológus, humánbiológus, a Magyar-Turán Alapítvány elnöke, az V. Ősök Napja főszervezője beszédében kiemelte: a magyarok és testvéreik a Kárpát-medencei magyar összefogás legnagyobb közös ünnepén méltón tisztelegnek történelemformáló nagy őseik előtt. Hangsúlyozta: méltók a magyar névre mindazok, akik büszkén vállalják és képviselik azt az ősi hagyatékot, amit a honszerző és honmegtartó, a Kárpát-hazát felvirágoztató nagy őseik hagytak rá. A főszervező szerint a sajátos magyar nemzeti kultúra kialakulásához és "a megmaradás nemzetévé váláshoz" szükség volt a magyarság katonai erejére, szervezettségére, államalapító és vezérlő képességére is. Az erő mellett azonban kitartás is kellett, de szükség volt a magyar nemzet szellemi erejére is – tette hozzá.

Az idei, sorrendben ötödik Ősök Napja rendezvényei már pénteken megkezdődtek és vasárnap estig tartanak Bugacon. A háromnapos program ma folytatódik, és este az ősökre való megemlékezéssel, a szertűzzel ér véget. A hátralévő vasárnapi program itt látható, de minden információ megtalálható a Kurultaj.hu oldalon is.

10.30 Lovasíjász bajnokság

11.50 ”Turul népe” – lovassolymász bemutató (Krekács Zoltán)

13.00 Nomád vonulás – a ”Magyarok bejövetele” – a Honfoglalás korát idéző monumentális felvonulás, lovakkal, szekerekkel, tevékkel

13.30 Seregszemle – a Kárpát-medencei magyar hagyományőrzők legnagyobb lovas és gyalogos felvonulása

14.15 Hadi bemutató – a magyar törzsszövetség hódoltatja a Kijevi Ruszt – lovas és gyalogos seregek összecsapása, valamint a lovasságok összecsapása

14.40 Puszták népe lovasviadal – döntő

15.30 Pusztai Rókák hagyományőrző csapat harci bemutatója

16.00 A Felvidéki Dalia harci bemutatója

16.30 Köböre viadal (nomád, lovassport viadal)

17.15 Puszta Vágta (lovas gyorsasági verseny)

18.00 Szertűz

A videót készítette: Szabó Gergő és Ragács András. Fotók: PS/Horváth Péter Gyula

Ősök Napja Bugac Kurultáj 2019.08.17.  Fotó: Horváth Péter Gyula

Hősök Napja Bugac Kurultáj 2019.08.17.  Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.