Ősök napja
A 20. század egyik bűne, hogy elválasztotta lovától a magyar embert
A 20. század egyik főbenjáró bűne, hogy elválasztotta lovától a magyar embert - mondta Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) energiaügyért felelős államtitkára és a térség országgyűlési képviselője pénteken Simonpusztán.Még a legmagyarabb rendezvény mögül is kihátrált a Jobbik?
Élére állított sátrak, a West Balkánban történt tragédia óta az egyik legkiforrottabb biztonsági rendszer és persze ostorcsattogás, népzene és a lovak illatánál is áthatóbb magyarságtudat fogadta a pénteken érkezőket Bugacon, a negyedik Ősök-napján. Mindehhez természetesen népzenét is kaptunk, amit idén Kovács Nóri szolgáltatott, és a párévesek is nehezen hagyták ott Hajdux hagyományos kecskedudás, népi hangszeres táncházának forgatagát.Ősök napja – Egy hétvégényi múltidézés, városi zaj és rohanás nélkül
Idén Kárpátalja lesz a negyedik Ősök Napja hagyományőrző fesztivál kézműves vásárának kiemelt térsége Bugacon péntektől vasárnapig – közölte hétfőn Bíró András Zsolt, a rendezvény főszervezője. A Magyar Turán Szövetség elnöke elmondta, hogy több mint 110 hagyományőrző csoport jelezte részvételi szándékát, és az augusztus 11-én kezdődő fesztiválon most először külön lehetőséget biztosítanak az amatőr hagyományőrzőknek is a legjobbak mellett.Ajánljuk még