Pesti Srácok

Ősök napja – Egy hétvégényi múltidézés, városi zaj és rohanás nélkül

Ősök napja – Egy hétvégényi múltidézés, városi zaj és rohanás nélkül

Idén Kárpátalja lesz a negyedik Ősök Napja hagyományőrző fesztivál kézműves vásárának kiemelt térsége Bugacon péntektől vasárnapig – közölte hétfőn Bíró András Zsolt, a rendezvény főszervezője. A Magyar Turán Szövetség elnöke elmondta, hogy több mint 110 hagyományőrző csoport jelezte részvételi szándékát, és az augusztus 11-én kezdődő fesztiválon most először külön lehetőséget biztosítanak az amatőr hagyományőrzőknek is a legjobbak mellett.

APÁTHY MELINDA, VÉSEY KOVÁCS LÁSZLÓ – PestiSrácok.hu

Kurultáj, a rokontudatú népek háromnapos közös ünnepsége Bugacon 2016. augusztus 13-án. Fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu

A Puszták Népe Viadalon idén az egyszerűsített feltételeknek köszönhetően, már a környékről érkező lovasok részvételére is számítanak. A 2017-es Ősök Napján, az eddigi ünnepekhez hasonlóan ismét felelevenítik az ősi magyar pusztai lovas hagyományokat: a köböre (kökpar) viadalon kívül többféle lovas versenyt rendeznek, melyekhez még lehet csatlakozni. A lovasíjász-bajnokság mellett övbirkózással, lovas birkózással, gyorsasági versennyel, és az elmaradhatatlan lovas ügyességi versennyel várják a látogatókat. A birkózóversenyekre érdemes mielőbb emailben nevezni, hiszen így tudnak a szervezők megfelelő birkózóruhát, felszerelést is italjegyet biztosítani nekik. A lóval érkezőknek ugyancsak előre kell regisztrálniuk, mert így kaphat a lovuk is jó ellátást, továbbá igazolniuk kell az állat megfelelő egészségi állapotát is, hogy elkerüljék a járványveszélyt.

A Kurultáj Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvénye, amit a Magyar-Turán Alapítvány szervez. Fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu
PestiSracok facebook image

Mint arra Bíró András Zsolt felhívta a figyelmet, érdemes elkerülni a minden évben tapasztalt szombat délelőtti tumultust, és péntektől igénybe venni a több ezer fő befogadására alkalmas kempinget, így ráhangolódva az ünnepre. Hozzátette, mindig feltűnő a különbség azok között, akik szombaton, sietve érkeznek, illetve akik már előző naptól ott vannak, és belehelyezkedtek a nyugodtabb környezetbe. Ebben nagy szerepük lesz a népzene mellett a táltos zenészeknek és a régészek, illetve antropológus segítségével felállított eredeti jurtának, amely idén a pusztai népek nomád életmódjának mindennapjaiba enged betekintést. A rendezvény egyik csúcspontjának ígérkezik a csatajelenet, ahol egy elképzelt ellenség ellen vonulnak fel a nomád harcosok – ez közelebb hozza a ma emberéhez, hogy miként nézhetett ki a korabeli háborúskodás. A nagy előadósátorban most is tudósok, szakértők ismertetik legújabb kutatási eredményeiket és családi, illetve gyerekprogramok szervezésével gondoskodnak arról, hogy mindenki feltöltődve induljon vissza a városi légkörbe.

A rokon tudatú népek küldöttségeinek fogadása az Országházban, 2016-ban. Fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a program fővédnöke a rendezvényt bemutató sajtótájékoztatón kiemelte, hogy ez a találkozó egy sajátos összejövetele a Kárpát-medencének, mert a kultúra minden területe megjelenik a három nap alatt, az ősi mesterségektől a sportjátékokig, a tudományos előadásoktól a különféle bemutatókig.

A tavalyi eseményen 12 országból, 27 hun és türk tudatú nemzet képviselője vett részt. Fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu

Mint mondta, jó érzés tudni, hogy évről évre egyre bővül azoknak a látogatóknak a tábora, akik azonosulni tudnak az ősök kultúrájával és maguk is aktívan bekapcsolódnak a különböző kézműves vagy hagyományőrző programokba.

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.