noryna diamond
Infláció ide vagy oda, súlyos milliókat adományoznak a magyarok a TikTokon az élőző "influenszereknek" – Libz of TikTok
Egyre pofátlanabbul tarhálnak pénzt a kiskorú nézőktől a főállású "párbajozók" TikTokon. Erre jobban oda kellene figyelnünk! Egy korábbi, év eleji videóban már beszéltem arról, hogy miként húznak le kiskorú nézőket is a napi akár 12 órát is a TikTok előtt ülő "celebritások", azonban ez a szintű tarhálás az elmúlt hónapokban nemhogy alábbhagyott volna, hanem egyre nagyobb méreteket ölt.Megoldás lenne-e egy nemzeti platformtörvény az interneten paráználkodó elmebajosok ellen? – Interjú Tóth Mátéval, 2. rész
Interjúnk első részében, amelyet Dr. Tóth Máté ügyvéddel, a Védett Társadalom Alapítvány jogvédelmi szárnyának vezetőjével készítettem, leginkább a nevezett Noryna D.-botrányra fókuszált. A most publikált második részben pedig arra kerestem a válaszokat, hogy intézményrendszereink – itthon és az Európai Unióban egyaránt – hogyan állnak az ilyesfajta problémákhoz, tudják-e egyáltalán rendesen kezelni őket. Hiszen a Bloomberg tavaly év végi értékeléséből kiderül: átlagosan napi kilenc órát töltenek a világhálón a tizenévesek, idei adatok szerint pedig már az ötévesnél fiatalabb gyerekek is ébren töltött idejük 25 százalékában használnak kütyüket.Tabuk nélkül: Már a pornográfia is megengedett a TikTokon? – Interjú Tóth Mátéval, 1. rész
„Olyan irányokból áll támadás alatt a társadalmunk, amikre pár éve még csak nem is számítottunk” – többek között ezzel a mondattal értékelte Dr. Dr. Tóth Máté ügyvéd Noryna Diamond, szül. Lex Norbert botrányát a TikTok-on. Az említett személy ugyanis élőben közvetítette társával, Hamza Alexával, szül. Hamza Alexszel azt, hogy orálisan kényeztetik férfi partnereiket. Noryna D. egyébként több mint 135 ezer követővel rendelkezik, így amint egy élőzést indít, tízezrek kapnak egyből értesítést, hogy csatlakozzanak a közvetítéshez. Az aktusok végeztével Instagram-oldalán úgy magyarázkodott: igaz, hogy nem a legszebb utat találta meg arra, hogy el tudja magát látni és meg tudjon venni mindent, amire szüksége van, de azt is mindig hozzátette, hogy ez volt a legegyszerűbb út ahhoz, hogy elérje céljait. Azokra a támadásokra és kritikákra, amelyekben már korábban nehezteltek rá a közösségi médiában, amiért a nézői feltehetően nagy részben kiskorú gyermekek, mindig úgy válaszolt, hogy nem tudja alátámasztani ezt a tényt, és a szülők felelőssége az, hogy a gyerekük mit néz.Nincs tabu, ha a gyermekek védelméről van szó! – Libz of TikTok Hungary
A Libz of TikTok Hungary legújabb részében a múlt hétről Noryna Diamond botrányos live-videóját vettük újra elő. Sok negatív kritika érkezett ugyanis azzal kapcsolatban, hogy miért kell a Norynához hasonló botrányhősökről beszélni, miért kell őket bemutatni. Nos, a helyzet az, hogy attól még, mert a felnőttek ritkán találkoznak velük, a gyerekek sajnos napi szinten. Hogyan lehet a gyermekeket megvédeni ezektől a káros influenszerektől, és mit tegyen egy szülő, ha nincs ideje mélyebben megismerni a TikTok sötét oldalát? Ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat. Kövessetek minket YouTube-on és TikTokon is!Korlátok nélkül terjedhet a szexuális tartalom a TikTokon – Libz of TikTok Hungary
A Libz of TikTok legújabb adásában Tóth Bettivel és Neugebauer Viktorral a Noryna Diamond-jelenségről beszélgettünk. Felelősségre vonható-e ez a 23 éves transznemű prostituált azért, ha a tini követői másolják a viselkedését vagy sem? A beszélgetés során felmerült újra az a kérdés is, hogy vajon miben merül ki a szülői felelősség, ha egy kiskorú ezeket a "tartalomgyártókat" követi és nézi napi szinten? Fontos, hogy ezeket a botrányhős transzokat követő gyerekek tudják, hogy amit online látnak, az nem a valóság! Kövesd a PS TV tartalmait YouTube-on és TikTokon is!Hogyan lesz az identitását kereső gyermekünkből transznemű csupán attól, hogy pörgeti a közösségi médiát?
Egy meglepő cikk jött szembe velem a 444-en, amely egy megszakított nemátalakításról szólt. A cikkben a nevét elhallgatni kívánó interjúalany arról beszélt, hogy élete legrosszabb döntését hozta, amikor azt hitte, hogy depressziója és problémái meg fognak oldódni, ha elkezdi a nemváltást. Spoiler: a problémák nem oldódtak meg, csupán egyre több lett belőlük. A cikkre rá pár napra Lakatos Levente YouTube-csatornáján találtam rá egy érdekes videóra, amelyben egy 14 éves tini az anyukájával beszélt arról, hogy mikor és hogyan jött rá, hogy transznemű. A párhuzam egyértelmű és félelmetes volt, a tiniről szóló videó közben folyamatosan az járt a fejemben: mi lesz ezzel a szegény gyermekkel és ki fog segíteni neki?Ajánljuk még