novák előd
Elítélte az Országgyűlés a Hamász Izrael ellen intézett terrortámadását, Hadházy Ákos nemmel szavazott
Politikai nyilatkozatban ítélte el az Országgyűlés a Hamász Izrael ellen intézett terrortámadását, és együttérzését fejezte ki azok felé, akik elszenvedték a támadásokat, elveszítették hozzátartozójukat, szeretteiket. A kormánypárti frakcióvezetők által benyújtott javaslatot 168 igen, két nem szavazattal és négy tartózkodás mellett fogadta el a parlament. Hadházy Ákos és Novák Előd nemmel szavaztak. A Momentum nem vett részt a szavazáson. A dokumentum leszögezi, hogy Magyarország elítéli a terroristákat és az áldozatok oldalán áll, valamint elismeri Izrael jogát az önvédelemre.Mi Hazánk: nyilatkozzanak esetleges kettős állampolgárságukról a képviselők!
Nyilatkozzanak az Országgyűlés tagjai arról, van-e a magyar mellett más állampolgárságuk is - sürgette keddi budapesti sajtótájékoztatóján Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke.Kiderült, hol lesz Budaházy György "szabadulóbulija"
Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom politikusa számolt be arról közösségi oldalán, hogy a váci fegyházból csütörtökön szabadult Budaházy György is színpadra lép május elsejei ünnepségükön.Megváltoztatják a budapesti Horn Gyula sétány nevét
Budapest Főváros Kormányhivatala szerint jogszabálysértő, hogy Horn Gyuláról neveztek el sétányt a XIII. kerületben, ezért Sára Botond főispán felkérte a Fővárosi Közgyűlést, hogy a fennálló jogszabálysértő helyzetet 30 napon belül szüntesse meg, vagyis nevezzék át a sétányt – az erről szóló határozatot Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke posztolta a Facebookon.Novák Előd a PS-nek: Hazaárulásnak minősül az amerikai pénzek elfogadása
A magyar titkosszolgálat által feltárt amerikai milliárdokból folytat tiltott pártfinanszírozásnak és pénzmosásnak is minősülő óriásplakát-kampányt a Momentum – jelentette be Novák Előd. A Mi Hazánk alelnöke szerint a Momentum média és cégbirodalma is részesedhetett az amerikai dollárokból. A politikus a PestiSrácok kérdésére válaszolva úgy fogalmazott: hazaárulásnak minősíthető az amerikai pénzek elfogadása.Hadházy Ákos, Csárdi Antal és Novák Előd mentelmi jogát is felfüggesztették - Kövesse velünk élőben az Országgyűlés ülését!
Az Országgyűlés hétfői ülésnapján sem tétlenkednek a képviselők. Elfogadták például az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosítását - az Európai Bizottsággal egyeztetve a szabályokat - visszaállították a korábbi vagyonnyilatkozati rendszert az országgyűlési képviselőknek. Hadházy Ákos, Csárdi Antal és Novák Előd mentelmi jogát felfüggesztették, de szó volt arról is, hogy miért függesztették fel a napelemes pályázatok következő körét. A gyenge forinttal kapcsolatban a Jobbik tett fel kérdéseket, amire a Miniszterelnökséget vezető miniszter válaszolt, de azt nem fogadták el, mire Gulyás Gergely javasolta, hogy a párt alkalmazzon közgazdászt, hogy megértsék amit mondott nekik.Mi Hazánk: tűzparancsot a határon!
A Mi Hazánk Mozgalom szerint az illegális migránsok és az embercsempészek elrettentése érdekében tűzparancsot kellene kapniuk a rendőröknek és a katonáknak a határon – erről a párt alelnöke beszélt szombaton, budapesti sajtótájékoztatóján. Novák Előd azt is szükségesnek tartaná, hogy sújtsák több millió forintos "helyszíni bírsággal" az illegális határsértőket, vagyis kobozzák el tőlük a náluk lévő, sokszor tetemes összegű készpénzt.A finn és svéd NATO-csatlakozás vétóját és az ügynök-politikusok átvizsgálását is felvetette Novák Előd
Svédország és Finnország is csatlakozna a NATO-hoz, azonban a Mi Hazánk Mozgalom szerint ennek jóváhagyása újabb provokációnak minősülne Oroszország szemében, amely a háború kiszélesedéséhez is vezethet. Novák Előd, a párt országgyűlési képviselője hétfőn a Parlament épülete mellett tartott sajtótájékoztatón, ahol a háborúból való kimaradás fontosságát hangsúlyozta, valamint a PestiSrácok.hu kérdésére válaszolva azt is elmondta, korlátozni kell az ügynök-gyanús magyarországi politikusok tevékenységét. Utóbbi kijelentésével többek között korábbi pártjának elnökére, Gyöngyösi Mártonra utalt, valamint Márki-Zay Péterre, aki a PS-nek elismerte, Orbán és Ukrajna sorsáról is tárgyalt a Belgrád bombázását irányító amerikai tábornokkal, mielőtt annak szervezete közel 2 milliárd forinttal támogatta volna a hódmezővásárhelyi polgármester mozgalmát.Novák Előd előzné Gyöngyösit: így listáznánk mi
Szerencsétlen Gyöngyösi Márton, a Jobbik legújabb elnöke – európai parlamenti képviselője – kénytelen még mindig magyarázkodni azért, mert valaha, réges-régen listázni akarta a zsidókat a magyar közéletben. Erre a héten az történt, hogy Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke azt mondta: azt javasolják, hogy a vagyonnyilatkozat részeként kelljen bejelenteniük a képviselőknek, ha a magyar mellett más állampolgársággal is rendelkeznek. A Mi Hazánk tehát visszatért a gyökerekhez, a Jobbiknak meg megvan a maga baja.Ajánljuk még