Pesti Srácok

Novák Előd a PS-nek: Hazaárulásnak minősül az amerikai pénzek elfogadása

null

A magyar titkosszolgálat által feltárt amerikai milliárdokból folytat tiltott pártfinanszírozásnak és pénzmosásnak is minősülő óriásplakát-kampányt a Momentum – jelentette be Novák Előd. A Mi Hazánk alelnöke szerint a Momentum média és cégbirodalma is részesedhetett az amerikai dollárokból. A politikus a PestiSrácok kérdésére válaszolva úgy fogalmazott: hazaárulásnak minősíthető az amerikai pénzek elfogadása.

Novák Előd megtette a feljelentést a Momentum ellen, továbbá a titkosszolgálatnál is átfogó vizsgálatot kért. A politikus kifejtette,

A Mi Hazánk alelnöke kiemelte, hogy 2021 őszén alapították a Street Fluence Kft.-t, mely a Momentum mostani óriásplakát-kampányát biztosítja a piaci ár negyedéért. Szavai szerint ennek a cégnek a Momentum a mostani kampányra mintegy 90 millió forintot fizetett ki, de az óriásplakátonkénti havi bruttó 99 ezer forintos díjjal szemben a piaci listaár valójában ennek kb. négyszerese. A politikus kifejtette: az átláthatósággal kampányoló Momentum esetében is bebizonyosodott, hogy az ő cégbirodalmuk is részesült az amerikai pénzekből. Kiemelte, hogy szükség lenne a titkosszolgálat részéről mélyebb vizsgálatokra, hogy ezek az utalások hogyan történtek meg. Hozzátette, a balliberális ellenzéki pártok demokráciafelfogása meglehetősen sajátos, hogy a törvényeket kijátszva hasonló támogatásokat fogadnak el. Novák Előd szerint

PestiSracok facebook image

Portálunk kérdésére válaszolva hangsúlyozta:

A politikus szerint, megfontolandó a mostani tapasztalatok függvényében, hogy esetleg jogszabály-módosítást nyújtsanak be a hazaárulás fogalmának pontosítására.

Mint ismert, a PestiSrácok.hu Kik vagytok ti? Külföldiek a magyar politikai életben című cikksorozatában évekkel ezelőtt felhívta a figyelmet a Momentum külföldi érdekek által irányított tevékenységére. Az Ügy című műsorban pedig arra is rámutattunk: a Momentum komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet.

Nyitókép: PS/Hatlaczki Balázs