növekedés
Tovább dübörög az építőipar
Hónapról hónapra jobban teljesít az építőipar, februárban 6,7 százalékkal volt több a teljesítés, mint januárban - idézte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn kiadott friss adatait az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke kedden.Több, mint 10 százalékkal nőttek a keresetek tavaly novemberben
Tavaly novemberben a bruttó és a nettó keresetek 10,4 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál, a bruttó átlagkereset 355 100 forint volt - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ezzel 23 hónapja folytatódott a keresetek kétszámjegyű emelkedése.Évek óta alábecsülik Magyarország gazdasági teljesítményét a nemzetközi elemzők
Piaci elemzők és nemzetközi szervezetek is messze alulbecsülték 2017 őszén előrejelzéseikben Magyarország tavalyi gazdasági növekedését, sorra két-három százalék körüli mértékkel számoltak – hívták fel a figyelmet csütörtökön gazdasági kormányzati vezetők. A magyar gazdaságban a legfontosabb mutatók kivétel nélkül kedvezően alakulnak, ami a nemzetközi gyakorlatban kifejezetten ritkaságszámba megy – írja a Magyar Idők.Takarékbank: Tavaly 4,8 százalékos lehetett a GDP-bővülés
A vártnál nagyobb GDP-növekedés hatására a Takarékbank megemelte a tavalyi évi előrejelzését, elemzői szerint 4,8 százalékos volt a bruttó hazai termék éves növekedése 2018-ban - mondta Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője csütörtökön Budapesten a bank sajtótájékoztatóján.Boros Imre: Az államadósság az idén 70 százalék alá fog menni
Orbán Viktor miniszterelnök sajtótájékoztatójának főbb témái az európai parlamenti választások kampánytémái köré csoportosultak, ám néhány szó azért esett a gazdaságról is. Boros Imre közgazdász szerint valóban nagyok a kilengések a világgazdaságban, és éppen ezért nehéz megjósolni, hogy az idén mennyi lesz a gazdasági növekedés. Véleménye szerint a bérnövekedés 2019-ben is folytatódni fog, és a GDP 4 százalék fölött lesz majd. Gyorsinterjúnk Boros Imrével.A vártnál is jobban, 5,2 százalékkal nőtt a GDP
A bruttó hazai termék (GDP) 4,9 százalékkal haladta meg az előző évi azonos időszakit a harmadik negyedévben, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye 5,2, az előző negyedévhez viszonyítva 1,3 százalékkal nőtt - jelentette szerdán második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).György László: végre nem hitelből növekszünk, hanem saját erőből
Az újkori magyar gazdaságtörténetben az elmúlt 6-7 éves időszak az első olyan, amikor "úgy tudunk növekedni, hogy nem hitelből tesszük, hanem saját erőből" - jelentette ki György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a Magyar Hírlapnak adott interjúban, amely szerdán jelent meg.Javította magyar növekedési prognózisát az OECD
A párizsi székhelyű OECD az előző, novemberben kiadott tanulmányban jelzetthez képest 0,8 százalékponttal, 3,6 százalékról 4,4 százalékra emelte idei magyar GDP-növekedési előrejelzését, a 2019-as növekedési előrejelzést pedig 2,8 százalékról 3,6 százalékra módosította.MNB: pénzügyi többlettel zárta az államháztartás az első negyedévet
Az idei első negyedévben az államháztartás finanszírozási oldalról számított nettó többlete 12 milliárd forint volt, a negyedéves GDP 0,1 százaléka - jelentette csütörtökön a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB).Ajánljuk még

















