növekedés
Matolcsy György: Magyarország egy második Görögország lett volna a 2010-es politikai és gazdasági fordulat nélkül
Miért is ne összegeznénk a Covid-19 előtti tíz év magyar gazdasági eredményeit azért, hogy világosan lássuk hova érdemes visszatérnünk? – tette fel a kérdést legújabb elemzésében a Nemzeti Bank elnöke. Matolcsy György jegybankelnök szerint Magyarország egy második Görögország lett volna a 2010-es politikai és gazdasági fordulat nélkül a 2010 és 2019 közötti évtizedben.Matolcsy György: A járványkezelést sikeresen megnyertük, 2030-ig ezt kell megismételni újra meg újra
Matolcsy György jegybankelnök a novekedes.hu-n megjelent írásában mutatott rá, hogy egészségügyi és gazdaságvédelmi szempontból is kiemelkedő teljesítményt nyújtott hazánk a koronavírus-járvány idején. Matolcsy leszögezi, hogy objektív mutatók alapján kijelenthető, hogy az EU 27 tagállama közül Magyarország reagált a legsikeresebben a kihívásra, ugyanakkor a Magyar Nemzeti Bank első embere rámutat, hogy versenyképességi szempontból még mindig van néhány kulcsfontosságú terület, ahol hasonló sikerekre lenne szüksége az országnak. Ennek okán Matolcsy arra biztat: érjük utol magunkat!Matolcsy György: túl vagyunk a nehezén
Túl vagyunk a nehezén, Magyarország megnyerte a járványkezelés első szakaszát, amiben a kormány, a magyar családok, az üzleti és a pénzügyi szektor minden tagja jól vizsgázott. Az MNB hármas célrendszere közül az árstabilitás rendben van, a pénzügyi rendszer stabil, ez lehetővé teszi a gazdaságpolitika támogatását, ami a növekedés támogatását jelenti - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a jegybank keddi kamatdöntő ülést követő online sajtótájékoztatóján.Nőtt a Paksi Atomerőmű nyeresége
Tavaly másfél milliárddal, 17 milliárd forint közelébe nőtt az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. nyeresége - írta a Népszava hétfőn, hozzátéve, hogy ez az elmúlt hat év távlatában rekordnyereségnek számít.Az áprilisi mélypont után fokozatosan fog fellendülni a fogyasztás és a forgalom
Az év első hónapjaiban az európai élmezőnybe tartozott a magyarországi forgalomnövekedés, márciusban pedig a kontinensen Magyarországon bővült legnagyobb mértékben a kiskereskedelem. Az üzletek, bevásárlóközpontok újranyitásával, az elhalasztott vásárlások pótlásával ismét emelkedő pályára állhat az ágazat. A második negyedévben átmeneti mérséklődés, majd fokozatos javulás, idővel a magas fogyasztási dinamika visszatérése jelezhető előre – fogalmazott Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár.Varga Mihály: 4,8 százalékos gazdasági növekedéssel számol a kormány 2021-ben
A 2021-es költségvetési törvényjavaslatban a kormány azzal számol, hogy a gazdasági növekedés 4,8 százalék lesz, az infláció 3 százalék körül alakulhat – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter kedden, a parlamentben, mielőtt Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének átnyújtotta a törvény tervezetét.Kínában nőtt az autóeladás áprilisban
Kínában nőttek az autóeladások áprilisban az előző havihoz képest - közölte az ázsiai ország autógyártóinak szakmai képviseleti szervezete előzetes adatokra hivatkozva.Matolcsy György: készüljünk az évtized pénzügyi innovációira!
Matolcsy György szerint évtizedünk az eddigi pénzügyi innovációk forradalmi felgyorsítását hozhatja. A jegybank elnöke a növekedés.hu portálon megjelent legfrissebb írásában arra keresi a választ, milyen fordulatokra érdemes készülnünk.Csehországban lassult a fertőzöttek számának napi növekedése
Jelentősen visszaesett az új koronavírussal fertőzöttek számának növekedése vasárnap Csehországban. Hétfő reggel országszerte 4591 fertőzöttet tartottak nyilván a vasárnapi 4475-tel szemben. A vasárnapi növekmény tehát 116 a szombati 282-vel szemben, ez hosszabb ideje a legalacsonyabb szám. A szombati növekedés is alacsonyabb volt, mint a pénteki. A napi laboratóriumi tesztek száma ugyanakkor továbbra is magas, szombaton meghaladta a hatezret, vasárnap pedig az ötezret. Hétfő reggelig 85 014 tesztet végeztek el.Ajánljuk még