Pesti Srácok

Szárnyal a kínai gazdaság

Szárnyal a kínai gazdaság

Kína a világ jelentősebb gazdaságai közül egyedüliként tudott gazdasági növekedést elérni 2020-ban és ez a tendencia idén is érvényesül. A várakozásokat meghaladva bővült a kínai export és az import az év első két hónapjában az erősödő keresletnek köszönhetően, jóllehet a kiemelkedő adatok hátterében részben a tavalyi alacsony bázisadatok álltak.

A kínai vámszolgálat vasárnap közzétett adatai szerint a kivitel dollárban számolt értéke 60,6 százalékkal nőtt január-februárban éves összehasonlításban. Elemzők jóval mérsékeltebb, 38,9 százalékos bővülést valószínűsítettek a decemberi, 18,1 százalékos növekedés után. A kiugróan magas adat mindazonáltal részben annak tulajdonítható, hogy a koronavírus-járvány miatt tavaly január-februárban a kínai kivitel 17,2 százalékkal visszaesett. A kínai export tavaly június óta töretlenül bővül. A behozatal dollárban számolt értéke szintén a vártnál lendületesebben, 22,2 százalékkal nőt éves bázison január-februárban. Elemzők 15 százalékos bővülésre számítottak a decemberi, 6,5 százalékos növekedés után. A kínai import ezzel tavaly szeptember óta folyamatosan növekszik, ám az év eleji adat hátterében itt is szerepet játszott a tavalyi, alacsony viszonyítási alap: 2020 január-februárjában ugyanis a kínai behozatal 4 százalékkal zsugorodott. A januári és februári adatokat amiatt közölték összesítve, hogy ezzel kiküszöböljék a minden évben az első két hónapban esedékes, ám változó dátumokra eső kínai holdújévi ünnep torzító hatásait.

A kínai külkereskedelmi mérleg 103,25 milliárd dolláros többlettel zárt az év első két hónapjában. Elemzők 60,00 milliárd dolláros szufficitet jósoltak a decemberi, rekordnak számító 78,17 milliárd dolláros többlet után. A dollárban denominált adatok azért fontosak, mert az elemzők és befektetők túlnyomó többsége is ezekre alapozza előrejelzéseit és elemzéseit. Jüanban számolva az export értéke 50,1 százalékkal, az importé pedig 14,5 százalékkal emelkedett január-februárban éves összevetésben. Kína ezzel az év első két hónapjában 675,86 milliárd jüan kereskedelmi többletet halmozott fel.

A dollárban denominált értékek alapján Kínának az Európai Unióba irányuló exportja 62,6 százalékkal, az onnan származó importja pedig 32,5 százalékkal nőtt január-februárban a múlt év azonos időszakához képest. Az év első két hónapjában Kína és az EU teljes külkereskedelmi forgalmának értéke ezzel elérte a 119,6 milliárd dollárt, meghaladva a Kína és az Egyesült Államok közötti külkereskedelmi forgalom értékét, amely ugyanebben az időszakban 109,8 milliárd dollár volt. Az Európai Unió ezzel Kína második legnagyobb külkereskedelmi partnere volt január-februárban a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) után.

PestiSracok facebook image

A kínai vámszolgálat az adatokkal egy időben közzétett közleményében rámutatott: különféle költségvetési ösztönző intézkedéseknek köszönhetően helyreállt a kereslet az olyan jelentősebb gazdaságokban, mint Európa és az Egyesült Államok, ami növekvő igényt eredményezett a kínai termékek iránt.

Kína a világ jelentősebb gazdaságai közül egyedüliként tudott gazdasági növekedést elérni 2020-ban. A tavalyi, 2,3 százalékos GDP bővülést követően Peking idénre 6 százalék feletti növekedést irányozott elő, a gazdaság egészséges fejlődését megcélozva – közölte pénteken Li Ko-csiang kínai miniszterelnök az ez évi kínai parlamenti ülésszak megnyitóján. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) mindazonáltal januárban 8,1 százalékos növekedést jelzett előre a kínai gazdaság idei teljesítményét illetően.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Alex Plavevski

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.