növekedés
Simicskó: növekedési pályára fog állni a honvédség
A kormány döntése értelmében a honvédelmi költségvetés 2024-re eléri a GDP 2 százalékát, ennek nyomán a Magyar Honvédség növekedési pályára állhat - mondta a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatornán csütörtökön.A vártnál is jobban nő a gazdaság, az OECD dícsér – az ellenzék pedig lapít
A bruttó hazai termék (GDP) 4,2 százalékkal nőtt az első negyedévben az egy évvel korábbi alacsony szintről, még inkább, mint az előzetesen közölt 4,1 százalék – közölte szerdán második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Közben az OECD is javította hazánkkal kapcsolatos előrejelzéseit. A magyar ellenzék természetesen nem kommentálta ezeket a híreket – mit is mondhatnának?Ajánljuk még