növekedési előrejelzés
A következő két évben a gazdaság növekedése meghaladhatja a 4 százalékot
A Századvég Gazdaságkutató Zrt. szeptemberi előrejelzése óta a vártnál nagyobb méretet öltött a járvány második hulláma, így újabb szigorú intézkedéseket vezettek be, ugyanakkor a harmadik negyedéves visszaesés elmaradt a várakozásoktól. E tényezőket figyelembe véve 2020-ra a korábban prognosztizáltnál nagyobb, 6,1 százalékos visszaesést valószínűsítenek. Figyelembe véve a korlátozások januárra áthúzódó hatásait, tartós következményeit, illetve a vakcina elérhető közelségbe kerülését, 2021-ben 4,2 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak. 2022-re vonatkozó előrejelzésükben 4,5 százalékos növekedést valószínűsítenek, azaz hosszabb távon a gazdaság visszatérhet korábbi, dinamikus növekedési pályájára. Javította Magyarországra vonatkozó növekedési előrejelzését az Európai Bizottság
Javította a magyar bruttó hazai termék (GDP) növekedésére vonatkozó prognózisát az Európai Bizottság, a korábban várt 3,2 százalékkal szemben idén 3,4 százalékos, jövőre pedig 2,6 százalékos gazdasági növekedésre számít. A brüsszeli testület csütörtökön tette közzé előzetes téli gazdasági előrejelzését, amelyben kiemelték, hogy a GDP tavaly a szakértői számításokat meghaladva 4,8 százalékkal nőtt, ami a negyedik legmagasabb érték az Európai Unióban, míg 2017-ben 4,1, 2016-ban pedig 2,3 százalékos volt az emelkedés. Ajánljuk még
Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Újra veszélyben nemzetünk és hitvallásunk!
Magyar Péter miniszterelnök ámokfutása nem ért véget. Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából. Egyszerűen besétált a rendőrségre a tízmilliárdos csalással gyanúsított „Bróker Marcsi”
Nem a hatóságok fogták el, hanem önként adta föl magát tavaly decemberben a „Bróker Marcsiként” ismert, tízmilliárdos csalással gyanúsított karcagi nő Belize-ben – tudta meg a Bors.