Pesti Srácok

A következő két évben a gazdaság növekedése meghaladhatja a 4 százalékot 

A következő két évben a gazdaság növekedése meghaladhatja a 4 százalékot 

A Századvég Gazdaságkutató Zrt. szeptemberi előrejelzése óta a vártnál nagyobb méretet öltött a járvány második hulláma, így újabb szigorú intézkedéseket vezettek be, ugyanakkor a harmadik negyedéves visszaesés elmaradt a várakozásoktól. E tényezőket figyelembe véve 2020-ra a korábban prognosztizáltnál nagyobb, 6,1 százalékos visszaesést valószínűsítenek. Figyelembe véve a korlátozások januárra áthúzódó hatásait, tartós következményeit, illetve a vakcina elérhető közelségbe kerülését, 2021-ben 4,2 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak. 2022-re vonatkozó előrejelzésükben 4,5 százalékos növekedést valószínűsítenek, azaz hosszabb távon a gazdaság visszatérhet korábbi, dinamikus növekedési pályájára.

A második negyedév jelentős sokkhatása után a gazdaság regenerálódni kezdett. A harmadik negyedév végére több ágazat teljesítménye már elérte, vagy akár meg is haladta a vírus megjelenése előttit. Ezzel szemben több ágazat (például turizmus, szállítás) teljesítménye még érdemben elmaradt a korábbitól. A második hullám egészségügyi szempontból a korábban vártnál súlyosabb lett, így ismét korlátozások elrendelésére került sor. Ezek nyomán azonban a visszaesés mértéke várhatóan kisebb lesz, mint a második negyedévben; a szigorítások nem eredményeztek olyan mértékű leállást a gazdaságban, mint tavasszal. A járvány miatti korlátozások feloldása, illetve a vakcina megjelenése a gazdaságnak a korábbi teljesítményéhez való fokozatos visszatérését eredményezheti.

A Századvég várakozásai szerint a gazdasági teljesítmény 2021-ben még a 2019-es szintje alatt maradhat, de a 2020-asnál már érdemben jobb lehet. Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy a következő évek prognózisai a szokásosnál nagyobb kockázatot rejtenek: nem ismert még a kilábalás folyamata és a tartós károk volumene sem. Ennek megfelelően a 2021-es növekedés mértéke az alappályán mértnél jóval alacsonyabb és magasabb is lehet.

A foglalkoztatási szint lassan áll helyre

PestiSracok facebook image

2020-ban a háztartások fogyasztása a Századvég becslése szerint 3 százaléknál kisebb mértékben esik vissza. Ebben jelentős szerepe van egyes termékek és szolgáltatások átmenetileg elérhetetlenné válásának, a lakossági fogyasztás bizonytalanságból adódó elhalasztásának, illetve az utazási korlátozásoknak, amelyek az üzemanyag-forgalom visszaesésében is megmutatkoztak. Ugyanakkor a jelentősebb fogyasztás-visszaesést megakadályozta a munkaerőpiac stabilitása: a foglalkoztatás csak kismértékben csökkent, a korábbi munkaerőhiány eredményeként a munkanélküliségi ráta a Századvég becslése szerint csupán 4,2 százalékig emelkedett.

A vírus elmúltával a foglalkoztatás ismételt növekedésére számítanak, a munkaerőhiány egyes szektorokban ismét megjelenhet. Ugyanakkor kérdés, hogy a foglalkoztatási szint a súlyosan érintett ágazatokban milyen szinten áll helyre, vagy az itt dolgozóknak más ágazatokban kell állást találniuk.

A beruházások az idei évben több, mint tizedével eshettek vissza. Ebben nagy szerepe volt a vírus okozta bizonytalan gazdasági környezetnek, illetve az állami, önkormányzati és vállalkozási beruházások forráshiány miatti halasztásának, valamint az uniós források ciklikusságának is. A következő két évben már növekedésre számítanak e tekintetben is; itt meghatározó lesz az uniós források felhasználásának sebessége.

Az export esetében az európai gazdaságok tavaszi leállása jelentős visszaesést eredményezett, amely ezt követően felpattant, így megközelítette a korábbi szintjét. Az import visszaesése ellenben az idei évben mérsékeltebb lehetett, figyelembe véve az egészségügyi eszközök behozatalát is. A következő két évben a Századvég becslése szerint a külkereskedelmi egyenleg már javulhat.

Az infláció a célsávon belül marad

Az infláció az elmúlt időszakban csökkent, így éves szinten a jegybanki cél fölötti, de a célsávon belüli, a korábbinál kisebb, 3,3 százalékos pénzromlásra számít a Századvég.Ezen belül azonban az átlagosnál jelentősebben nő az élelmiszerek ára, ami a háztartások inflációs érzetét felfelé tolja. A következő évben az infláció 3,5 százalékon alakulhat, amiben szerepe lehet a jövő év elején esedékes jövedékiadó-emelésnek, illetve a bázishatásnak: a gazdaságok tavaszi leállása idején az olajár a mélybe süllyedt, ami alacsony bázist jelent.

A költségvetési hiány az idei évben magasan, a GDP 8 százaléka fölött alakulhat a romló makrogazdasági környezet, illetve a növekvő kormányzati kiadások miatt. Így tehát nagy hangsúlyt kell fektetni a korábbi években jellemző szigorú költségvetési politikához való visszatérésre, az államadósság határozott csökkentésére. Várakozásaink szerint a költségvetési deficit a jövő évben még magasan, 6,7 százalékon alakulhat, majd 2022-re 3,5 százalékra csökkenhet. A GDP-arányos államadósság a tavalyi 65,4 százalékos szintről idén 81,0 százalékig emelkedhet, majd ez 2022-re 73,7 százalékra mérséklődhet.

TÁBLÁZAT: A SZÁZADVÉG GAZDASÁGKUTATÓ ZRT. ELŐREJELZÉSE

2020 2021 2022
Bruttó hazai termék (volumenindex) -6,1 4,2 4,5
A háztartások fogyasztási kiadása (volumenindex) -2,8 4,1 4,3
Bruttó állóeszköz-felhalmozás (volumenindex) -10,9 4,8 6,3
Kivitel volumenindexe (nemzeti számlák alapján) -8,6 6,7 5,2
Behozatal volumenindexe (nemzeti számlák alapján) -6,4 4,6 4,8
A külkereskedelmi áruforgalom egyenlege (milliárd euró) 4,7 6,5 7,2
Fogyasztóiár-index (%) 3,3 3,5 3,2
A jegybanki alapkamat az időszak végén (%) 0,6 0,6 0,75
Munkanélküliségi ráta (%) 4,2 3,7 3,5
A bruttó átlagkereset alakulása (%) 9,8 5,6 7,7
A folyó fizetési mérleg egyenlege a GDP százalékában -2,0 -0,6 -0,2
Külső finanszírozási képesség a GDP százalékában 1,4 1,5 1,9
Az államháztartás ESA-egyenlege a GDP százalékában -8,3 -6,7 -3,5
GDP-arányos államadósság 81,0 76,0 73,7
GDP-alapon számított külső kereslet (volumenindex)* -7,2 3,3 2,8
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.