nyaraló
Amikor az anyja szoknyája mögé bújik az alpolgármester: százmilliós balatonparti ingatlant pihentet szülei nevén Trippon Norbert (Videó)
Egy igazi kis balos fészket rendeztek be a szocialisták Zamárdiban, a környék egyik legdrágább villasorában. Az Origo korábbi cikkében kiderítette, a zuglói parkolómutyiba keveredett Molnár Zsolt itt piheni ki a vádiratban foglalt 40 millió forintnyi kenőpénz leszámolásának fáradalmait, azonban mint kiderült, akár tanácsokat is kérhet a szomszédoktól. Nem másnak van ugyanis nyaralója ugyanazon a korábban három részre osztott telken, mint annak a Trippon Norbertnek, akivel Molnár közösen vezette a fővárosi MSZP-t, és aki most a DK színeiben indul polgármesterjelöltként Újpesten. Pontosabban van itt egy kis csavar, Trippon ugyanis inkább nyugdíjas tanár szüleinek nevére íratta az ingatlant. Értelemszerűen nekik nincs vagyonnyilatkozati kötelezettségük, míg Trippon ilyen mértékű gazdagodása akár szemet is szúrhatna egyeseknek. A PestiSrácok.hu stábja elment a helyszínre, hogy megnézzük, mit rejteget a Trippon–Molnár páros Zamárdiban. Mindeközben érdemes megjegyezni, hogy Trippon az újpesti villát is a feleségére íratta. Ebből az következik, hogy az újpesti DK-s polgármesterjelölt nem sajnálja sem a feleségét, sőt, még a szüleit sem belekeverni a sötét ügyleteibe, hogy a saját bőrét menthesse.Putyin bizalmasa kijelentette, hogy az övé a Navilnij videóján bemutatott nyaraló
Vlagyimir Putyin orosz elnök bizalmasa és egykori dzsúdópartnere, Arkagyij Rotenberg szombaton kijelentette, hogy övé az a százmilliárdokat érő titkos Fekete-tenger parti uradalom, amelyről Alekszej Navalnij ellenzéki politikus dokumentumfilmet készített, Putyin vagyonaként bemutatva a birtokot.A kijárási korlátozás ellenére szabályosan ellepték a turisták a Balatont
A polgármesterek elrendelték a strandok és parkolók lezárását, de voltak, akik ennek ellenére a tó partján szerették volna tölteni a hétvégét.Kiskunlacházán elfogyott a türelem a pestiekkel szemben: lezárják a játszóterek és üdülőterületek környékén lévő parkolókat
Kiskunlacházán lezárják a játszóterek és üdülőterületek környékén lévő parkolókat – erről Budai Gyula országgyűlési képviselő számolt be Facebook-oldalán.Egymillióból bárki megkaphatja egy hétre a balliberális ex-bíró üdülési jogához tartozó apartmant
Demszky Gábor, Budapest volt főpolgármesterét követően újabb liberális ikon, Sándor Zsuzsa exbíró árulja horvátországi nyaralóját. Az újságírással is kacérkodó volt bírónő több fórumon is kínálja Brac szigetén, Supetarban, a közvetlen a tengerparton lévő apartmanhoz tartozó évi egyhetes üdülési jogát - szúrta ki a Tűzfalcsoport.Kormánypártok: Várjuk Ujhelyi István válaszát a ház és a balatoni nyaraló felújításáról
Továbbra is tisztáznia kell magát és újabb kérdésekre is válaszolnia kell Ujhelyi Istvánnak, a szocialisták európai parlamenti képviselőjének, miután további információk kerültek napvilágra házának és balatoni nyaralójának felújításáról - mondta Nacsa Lőrinc a kormánypártok képviseletében szerdán újságíróknak.Ajánljuk még