nyíri zoltán
Az összeomlás széléről, hat év alatt ért a csúcsra a Fradi vízilabda szakosztálya – Interjú Nyíri Zoltánnal, a Ferencváros ügyvezető alelnökével
Hihetetlen sikereket értek el a Fradi vízilabdásai az utóbbi években, hiszen két bajnoki cím mellett Bajnokok Ligáját is nyertek az idei szezon megkoronázásaként. Régóta vártak a fradisták arra, hogy a pólósok is a "helyükre kerüljenek", de nyilván az ilyen eredmény csak úgy nem pottyan le az égből. Nyíri Zoltánt, a Ferencváros ügyvezető alelnökét kérdeztük a háttérről, az utóbbi évek munkájáról és a sikerhez vezető útról. Az interjúban szóba került a hat évvel ezelőtti fordulópont, amikor a Ferencváros pólócsapata tulajdonképpen az összeomlás szélén volt, majd az azt követő évek sziszifuszi, de eredményes munkájáról is beszélt Nyíri Zoltán, aki nem felejtette el azokat a szereplőket sem, akik munkájukkal segítették a zöld-fehér vízilabdásokat a felemelkedésben. Ajánljuk még
"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák. Pócs János a Polbeatben: az MSZP-s maffia a Tisza Pártban él tovább
Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette. Álljunk ki közösen a migrációs paktum ellen! - Polbeat a Püski könyvesboltban