Nem a Nyolc Boldogság Közösségben történt a papi visszaélés, éppen ők segítik az áldozatot - A közösség közleményePPestiSrácok.hu Magyar ugar 2024 szeptember 11. Két pedofil pap akadt fenn az egyházi gyermekvédelmi jelzőrendszeren címmel számoltunk be pénteken a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye révén leleplezett visszaélésekről, ismertetve Bábel Balázs érsek beszámolóját az egyházi vizsgálatról és az áldozatok segítéséről. E cikkben szerepel a kecskeméti Róbert atya, akit kiskorúval szembeni visszaélés miatt függesztettek fel, s aki egy "kommuna jellegű közösségnek" is tagja volt. Cikkünk nyomán a baloldali sajtó a Nyolc Boldogság Közösséget kapcsolatba hozta a visszaélésekkel, pedig ilyesmi az eredeti írásban nem szerepelt. Most változtatás nélkül közreadjuk a közösség közleményét, melyben nyomatékosítják, hogy bár az érintett pap a közösség külsős tagja volt, de a vizsgált abúzus nem náluk történt. A fiatal felnőttek pasztorációs programja révén ugyanakkor ők segítik az egyik áldozatot és ők tettek bejelentést az érseki hivatalnál. A jövőben a fiatalok védelméért kifejtett munkájukat pedig még inkább megsokszorozzák.
A szektások most épp nagyon becsapják önmagukat, de ebből lesz a legnagyobb pofára esés Magyar ugar október 24.
Pátosz és őszintén érző tömeg áradt Bütyöknél Magyar ugar október 23. Dadaista szósalátákat tapsoltak a Bütyökmenet résztvevői, amíg vártak Magyar Péterre.
Vau vau – csaholta Magyar Péter a pórázról Magyar ugar október 21. Megvan az a kép, mikor egy öleb a gazdája lába mögé bújva úgy ugat a komondorra, mintha azonnal szét akarná tépni? Aztán, amikor elengedik a pórázt nagyon csendes vakkantásokra vált az a hangos "vau vau".
Magyar Péter élete legszánalmasabb gyűlölködésével készül a nemzeti ünnepre Magyar ugar október 22. Magyar Péter azt hallucinálta, hogy a „hatalom” gyerekeket buszoztat a Békemenetre. Tízezerszám kapta a lájkokat az uszításra…
Lipták Tamás a PS-nek: jobboldali újságírók lakcímeit terjesztik az antifák (Cikkünk frissült!) Magyar ugar