Pesti Srácok

nyomornegyed

Gambiától Peruig - A világ legszegényebb nyomornegyedeiben szolgált a magyar apáca

Vesztegzár 2020 május 31.
M. Fidelis nővér már kamaszként tudta, hogy Istennek és az elesettek szolgálatának akarja szentelni az életét. A katolikus szerzetes apáca alig 40 éves és már a világ két igen szegényhelyén szolgált. Húszas évei elején Gambiában tanította a nehéz körülmények között élő, afrikai családok gyermekeit, nem régiben pedig Peruban, Lima külvárosában egy egyház által működtetett délutáni iskolában vigyázta, segítette, neveltecivil segítőjével a Dél-Amerika szabados világában szocializálódott gyermekeket és fiatalokat. Itt, a limai nyomornegyedben - ahol nem csak az ennivaló isteni adomány, hanem a tiszta, iható víz is, amikor adatik - érte az egész világot megbénító koronavírus-járvány kitörése. M. Fidelis nővér annak a 74 magyarnak az egyike, akiket a legnehezebb módon, de sikerrel menekített haza a nagykövetség illetve a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium. Bár először maradni akart, azok mellett, akik támogatására elhívta az Úr, a napról napra bizonytalanabbá váló körülmények és a Rend hazahívó szava végül rövidre vágta az egész életében áhított missziót - de mint mondja, csak időszakosan. Mert már most várja, mikor térhet vissza Peruba, hogy befejezze az elkezdett munkát. Nem csak a szolgálatot, hanem hogy felépíthessék a megálmodott napközi-iskolát.