nyomozati iratok
A jobbikos Szabó Ervin továbbra is mellébeszél: szerinte semmilyen bűncselekményben nem volt érintett – Megmutatjuk gyanúsítotti kihallgatásának jegyzőkönyveit
Ahogy arról korábban, dokumentumokat bemutatva beszámoltunk, Szabó Ervin ellen ügyvédi visszaélés miatt folyt büntetőeljárás a hírhedt gádorosi csicskáztatási üggyel összefüggésben. Szabót azzal gyanúsították, hogy a csicskáztatásért később jogerősen súlyos börtönévekre ítélt Ajtai család megbízásából látta el az áldozatok sértetti képviseletét, és valójában nem az áldozatokkal, hanem a bűncselekmény elkövetőivel egyeztetett, még az ügyvédi díját is ők fizették ki. A szerencsétlen, kiszolgáltatott rabszolgák pedig Szabó jelenlétében félelmükben nem mertek igazat vallani. Inkább azt mondták, minden rendben van, nem tartják őket fogva – majd további évekre vonultak vissza a földi pokolba. Míg két másik ügyvédet kvázi ugyanezért jogerősen elítéltek, Szabó végül megúszta, még vádat sem emeltek ellene. A jobbikos politikusnak hosszú évek elteltével is van képe letagadni, hogy egyáltalán érintett lenne a csicskáztatási ügyben és folyt volna ellene büntetőeljárás. Segítünk hát felfrissíteni az emlékezetét... Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után