nyugati fény
A DK-s Czeglédy Csaba lapjához szerződött Demeter Márta, akit parlamenti képviselőként hivatali visszaélés miatt ítéltek el
"MSZP, LMP, Jobbik. De van még egy párt, amit nem jártam meg, pedig kellett volna. És ez a DK" – gondolhatta Demeter Márta. És ha már a pártba nem sikerült soha belépnie, akkor inkább újságíró lesz belőle, és a Nyugati Fénynél fog dolgozni. Ott pedig mindjárt főmunkatársnak nevezték ki. Mert hét éve is milyen jó munkát végzett, amikor nyilvánossá tett olyan adatokat, amik a Magyar Honvédség titkos információi közé tartoznak. Ráadásul hamis információkat terjesztve ezzel.Dobrev ismét befogadta Karácsonyt a Gyurcsány-körbe, majd meghirdette, hogy legyünk kisebbek, mint valaha
A DK sajtóosztály „Nyugati Fény” néven futó alegységének nyilatkozott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-listavezetője. Mindez annyiban érdekes fejlemény, hogy Magyar Péter színre lépése óta Gyurcsányné látványosan kerülte a nyilvánosságot – ebbe a sormintába még éppen beleillik a Nyugati Fénynek adott interjú is –, azonban most ismét a magyar közéletről alkotott vízióinak immáron közismerten rémisztő tárházába engedett újabb bepillantást. Ennél is érdekesebb azonban, hogy Dobrev rehabilitálta, és újra a Gyurcsány-körbe emelte Karácsony Gergelyt. Úgy tűnik, a főpolgármester megfelelően teljesítette főnöke utasítását, miszerint nem tárgyalnia, hanem harcolnia kell a kormánnyal – még akkor is, ha ennek a budapestiek isszák meg a levét.Cicaharc a ballib médiában – Gyurcsányozik és a Nyugati Fényt támadja a Telex Magyar Péter miatt
Nem tudja a liberális média, hogy melyik kezébe harapjon. Az ugyanis már tényként kezelhető, hogy csalódott fideszesek nem igazán vannak (jó, egyet találtak), csalódott baloldaliak annál inkább, ezért Magyar Péter inkább tőlük hódítana szavazókat. Gyurcsányék ettől rendesen meg is ijedtek és elfeccöltek kábé hárommillió forintot Magyar összefideszezésére. Ezen azonban a Telex rágott be, és meg akarván védeni új messiásukat, neki is mentek a Nyugati Fénynek. Mi csak egy kávét kérünk.Durvul a cicaharc a Momentum és Gyurcsányék között – A DK pártlapjának nem elég független a 24.hu
Most már biztosak vagyunk benne, hogy a Gyurcsány-párt provokál minket: kell, hogy legyen egy sajtósuk, aki elhatározta, hogy halálra röhögteti a jobboldali médiamunkásokat, akiknek munkaköri kötelességük, hogy olvassák a pártlapjukat. Amikor pedig a DK propagandájának zászlóshajója arról cikkezik, hogy egy másik baloldali hírportál hogyan veszíti el a "függetlenségét", mert túlságosan kötődik Donáth Annához, egyszerűen kisüti az agyunkat a demagógia. Erre mondják, hogy ha az irónia málnaszörp lenne, most nyakig úsznánk benne.„Csatorna szennyében gázolunk mi mind, ám van köztünk olyan, ki a csillagokba néz”
Egy újdonsült ismerős insta-sztorijában jött szembe ez az inspiráló Oscar Wilde-idézet, néhány nappal a Fidesz-kongresszus után, s egyből Orbán Viktor beszéde jutott róla eszembe. Ééééééés, amikor ezt a felvezető mondatot Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton elolvassák, irritáló rikácsolásba kezdenek majd az „Apu azért iszik...”-ben arról, hogy utoljára Rákosi Mátyásról zengtek ilyen dicshimnuszokat a Szabad Népben...Lebukott a Nyugati Fény nevű DK blog - bizonyítható, honnan és hogyan finanszírozzák a portált
Az Európai Parlament baloldali frakciója fizetett hirdetéseken keresztül finanszírozza a Demokratikus Koalícióhoz sok szálon köthető Nyugati Fény lapot - derül ki a Transzparens Újságírásért Alapítvány médiaelemzéséből, amit a múlt héten végeztek el. Az alapítvány a honlapján azt írja,az Európai Parlament baloldali frakciója EU-s pénzekkel próbálja meg befolyásolni a magyar médiaviszonyokat, ami súlyos aggályokat vet fel.Lemondott a Nyugati Fény nevű ellenzéki hírportál főszerkesztője
Nyolc év után lemondott főszerkesztői posztjáról Mandula Viktor, a Nyugati Fény nevű ellenzéki hírportál alapítója – olvasható a Transzparens Újságírásért oldalán. A távozásáról szóló cikkében azt írta:Jakab Péter a baloldalról toboroz és a DK szennylapjának cikkeit osztogatja
A Jobbik volt elnöke, úgy tűnik, már teljesen felvállalja, merre húz a kis szíve – legalábbis erről tanúskodik, hogy már ott tart Jakab Péter, hogy saját, Orbán Viktornak címzett beszólását a Nyugati Fény nevezetű, a DK-hoz köthető portálról osztja meg. Ugyan már 2019-ben is azt reklámozta, hogy a Jobbiknak mindegy, hogy jobb- vagy baloldaliaknak kell segíteni, hiszen ők nemzetben gondolkodnak, most ki is mondja videójában, hogy nem érdekli, ki melyik oldalon áll, embernek kell lenni. Korábban egyébként azt mondta egy lapinterjúban, hogy továbbra is jobboldaliként tekint magára, csak ez sajnos senkit nem érdekel. Úgy tűnik, őt magát sem.Koncz Zsófia egy mentőállomásnak adományozza a hazug balos propagandalapból kiperelt egymilliós sérelemdíjat
Mint a PestiSrácok.hu is beszámolt róla, Gulyás Gergely egymilliós sérelemdíjat nyert egy balos propagandalap ellen, miután hazudtak róla és Koncz Zsófiáról. A Mandiner információi szerint a sérelemdíj sorsáról Koncz Zsófia fideszes országgyűlési képviselő dönt.Ajánljuk még

















