nyugdíjemelés
Négy nap múlva érkezik az emelt nyugdíj
Átlagosan ötvenkétezer forint plusz pénzzel számolhatnak júliusban a nyugdíjasok; akik bankszámlára kérték az utalást, már július 12-én megkapják a július havi nyugdíjuk mellett a nyolc havi nyugdíj után járó emelést is.Tállai András: nyolc havi nyugdíj után jár az emelés júliusban
Ebben a hónapban érkezik az évközi nyugdíjemelés, amikor mintegy 2,5 millió nyugdíjas együttesen 184 milliárd forint pluszpénzt kap. A januártól júniusig terjedő, visszamenőlegesen járó emelést a nyugdíjasok egy összegben, az aktuális, július havi emelt nyugdíjukkal együtt kapják meg – tájékoztatta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-t vasárnap.Orbán Viktor: Megvédjük mindazt, amit a kormányalakításkor vállaltunk
Megvédjük mindazt, amit a kormányalakításkor vállaltunk – írta legújabb Facebook-bejegyzésében Orbán Viktor miniszterelnök, kiemelve, hogy a kormány elkötelezett amellett, hogy megvédjék a nyugdíjakat, a teljes foglalkoztatást, a családtámogatási rendszert és a rezsicsökkentést is.Tállai András: júliusban nyugdíjemelés
Júliusban kapják meg az érintettek az évközi nyugdíjemelést – közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára a Mediaworks Hírcentrumával. Az évközi, kiegészítő nyugdíjemelés mértéke 3,9 százalék lesz, amely januárig visszamenőleg jár – mondta a politikus a pénteken a Magyar Nemzetben megjelent interjúban.Elvonás helyett támogatás: emelkedik a nyugdíj!
Az elszabaduló infláció miatt már lehet tudni, hogy júliustól lesz egy 3,9 százalékos pótlólagos nyugdíjkorrekció, és jó eséllyel novemberben is lehet újabb emelésre számítani.,Zsigó Róbert: az újabb emeléssel összesen 8,9 százalékkal nőnek a nyugdíjak
A kormány az év eleji 5 százalékos emelés után újabb 3,9 százalékos nyugdíjemelésről döntött, így összesen 8,9 százalékkal emelkednek a nyugdíjak – közölte Zsigó Róbert, a Miniszterelnökség családokért felelős államtitkára szombaton, a Facebookon.Orbán Viktor aláírta az újabb nyugdíjemelésről szóló rendeletet (Videó!)
Már alá is írta az újabb nyugdíjemelésről szóló rendeletet a magyar kormányfő – derült ki az Orbán Viktor közösségi oldalán publikált videóból, amelyben a miniszterelnök leszögezte, hogy a kormány védeni kívánja a nyugdíjasokat a háború miatt elszabadult infláció hatásaitól.Magyar Nemzet: Tállai évközi nyugdíjemeléseket ígér, ha tovább nő az infláció
Évközi nyugdíjemeléseket ígért a Pénzügyminisztérium államtitkára arra az esetre, ha az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború miatt a tervezettnél nagyobb lesz az infláció Magyarországon. Az a legfontosabb, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból, emellett pedig garantálni kell, hogy a háború árát ne a magyar emberek fizessék meg – idézte Tállai Andrásnak a Mediaworks Hírcentrumának adott interjúját a Magyar Nemzet szerdai száma.Zsigó Róbert: szerdától már utalják és kézbesítik az emelt nyugdíjat (Videó)
Szerdától már utalják és kézbesítik az első idei, öt százalékkal emelt nyugdíjat – közölte a családokért felelős parlamenti államtitkár a Facebook-oldalán. Zsigó Róbert a videóban hozzátette: az emelés egy átlagnyugdíjnál havi 7800 forint többletet jelent.Ajánljuk még
















