Óbuda
Kínosan gyanúsan hallgat az ellenzék az óbudai korrupciós botrányról
A sajtó megkeresések ellenére is mélyen hallgat Karácsony Gergely, a Demokratikus Koalíció és az óbudai önkormányzat is arról a korrupciós ügyről, amibe nemrég belebukott Kiss László polgármester. Egyedül a III. kerületi vezetés adott ki egy vádaskodó közleményt, de konkrétumok abból nem derültek ki.Nincs gazdája Óbudának: gyerekéletet is követelhetett volna a játszótérre kidőlt öreg fa, amiről többször is figyelmezették a dékás polgármestert
Rács mögött a polgármester és az alpolgármester is Óbudán, de amikor még szabadlábon voltak, akkor sem tettek semmit. Többszöri figyelmeztetés ellenére sem vizsgáltatta meg a fákat a mostanra letartóztatott Kiss László polgármester, ennek látta kárát a Madzsar József utcai játszótér - írja a Metropol.Kiss László bűntársának feljentése adott nagy lendületett az óbudai korrupciós botránynak
Önmagát és több, III. kerületi politikust feldobó titokzatos bűntárs feljelentése adott nagy lendületet a nyomozó hatóságnak az óbudai korrupciós botrányban - többek között ez is kiderül a Magyar Nemzet birtokában lévő nyomozati iratokból. A férfi ráadásul terhelő bizonyítékokat, videó- és hangfelvételeket is átadott az ügyészeknek, aminek meg is lett a következménye, hiszen az egész kerületet megrázó bűnügy már elsodorta Kiss László DK-s polgármestert, illetve szocialista helyettesét is. A lap által megismert gyanúsítotti és tanúvallomások, valamint egyéb dokumentumok alapján cikksorozatban tárják fel a III. kerületi pénzszivattyú működését.Bilincsben vitték el a DK-s polgármestert – Politikai Hobbista
Az óbudai DK-s botrány hullámai immár Kiss László polgármestert is az előzetesbe sodorták. Erről, és a lehetséges végkimenetelekről, az új választások esélyéről beszélgettünk Puskás Péterrel, a Fidesz óbudai frakcióvezetőjével.Elképesztő: Szabó Tímea simán a Fideszre kente az óbudai korrupciós botrányt
Szabó Tímea is bizonyította, hogy pillanatokon belül képes véleményét megváltoztatni, ha politikai érdeke megkívánja – írja a Magyar Nemzet. A Párbeszéd politikusa a 2010-es kormányváltás óta előszeretettel gyanúsítgatja korrupcióval a kormányoldalt, de most, hogy a saját oldalának képviselőjével szemben merült fel ez a gyanú, már rögtön a hatóságokat vádolja.Gyurcsány szerint aljasság, hogy őrizetbe vették az óbudai DK-s polgármester
Őrizetbe venni egy kerület polgármesterét egy sok-sok hónapja tartó, sok-sok évvel ezelőtti ügyben zajló nyomozás során nyilvánvaló politikai provokáció és aljasság - írta közösségi oldalán Gyurcsány Ferenc arra reagálva, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán összehangolt akciót hajtott végre az úgynevezett óbudai korrupciós ügyben. Sajtóértesülések szerint Kiss László polgármestert előállították. Most pártelnökétől azt is megtudhattuk, hogy őrizetbe is vették a polgármestert.Marad a börtönben Óbuda alpolgármestere
Döntött a bíróság, börtönben marad Czeglédy Gergő, Óbuda alpolgármestere, akit százmilliós korrupcióval gyanúsítanak – tudta meg a Magyar Nemzet.Halálra késeltek egy festőművészt Óbudán
Napokig feküdt holtan lakásában egy óbudai férfi. A szomszédok biztosra veszik, hogy az 51 éves festőművészhez járó társaság egyik tagja lehet a gyilkos.Vitézy: A BKK törvényes működésének felügyeletét jelenleg a börtönből végzik
„Nem véletlenül mondtam végig a kampányban, hogy a fővárosi cégeket nem szabadna pártkáderek kifizetőhelyeként használni” – hangsúlyozta Vitézy Dávid. A felügyelőbizottság dolga ugyanis többek között a törvényes működés „felügyelete”, a letartóztatás után pedig Vitézy szerint kijelenthető az az abszurditás, hogy a BKK törvényes működésének felügyeletét jelenleg a börtönből végzik.Ajánljuk még