oktatás
Ordas nagyot hazudott Hadházy Ákos, ezúttal egy iskolaigazgató buktatta le
Miután a jelek alapján belekezdett a zuglói hatalomátvételbe, Hadházy Ákos úgy gondolta, ideje ismét hangulatot kelteni a jobb sorsra érdemes kerületben, azonban ezúttal csúnyán pofára esett.Szigorítja a kormány a mindennapos tesiórákat, felháborodtak a szülők - Libz of TikTok Hungary
A mindennapos testneveléssel kapcsolatos törvény szigorítására volt szükség a kormányzat szerint, így egy törvénymódosítás értelmében ezentúl csak a versenysportolók kaphatnak majd felmentést, és ők is csak akkor, ha az edzésük a testnevelésóra idejére esik. Természetesen ez a módosítás ismét indokot adott a liberális szülőknek, akik azonnal a gyermekek leterheltségéről, a sportolási lehetőségek hiányáról és a "csúnyafideszről" kezdtek el kiabálni. De mi is a gond azzal, ha még több sportra, még egészségesebb életvitelre ösztönözné a kormány a fiatalokat?Pankotai Lili nem akar megegyezni, továbbra is pereli a volt iskoláját
Úgy volt, hogy peren kívüli egyezséggel érhet véget a korábban a trágárságoktól hemzsegő slam poetry költeményeivel a közéletbe berobbanó Pankotai Lili volt iskolája, a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium ellen indított személyiségi jogi pere, ez végül nem következett be – írja a Mandiner.Rétvári Bence: a kormány megnégyszerezte a gyermekétkeztetésre fordított összeget
A kormány megnégyszerezte a gyermekétkeztetésre fordított összeget: idén már több mint 130 milliárd forintot fordít erre, míg 2010-ben 30 milliárd volt a keret - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.Skót duda: már az egész világ arra törekszik, hogy a jövő generációja tök hülye legyen (VIDEÓ)
A brit tanári szakszervezet azért emelte fel a hangját, mert szerintük a gyerekek azért szoronganak, mert meg kell tanulniuk a szorzótáblát és a nyelvtant. Erre pedig semmi szükség. A helyzet azonban Magyarországon sem sokkal jobb, idehaza Fletó értekezett nemrég arról, hogy nem tanulni, hanem lázadni kell a fiataloknak. A függvénygörbében való számolástól ugyanis szerinte még senki nem lett boldogabb. Erről is beszélgettünk az eheti Skót dudában, de áttértünk arra is, hogy már a női darts játékosokat büntetik azért, ha nem akarnak kiállni egy transz versenyző ellen. Végül a Momentum kamion előtti vergődését néztük meg, ami ezúttal is kudarcba fulladt, mint mindent hasonló akciójuk.Rétvári Bence a PS-nek: amikor a tanítást szolgálja, akkor a diákok és a tanárok természetesen használhatják a mobiltelefont (Videó)
Mindent be lehet vinni az iskolába, ami a tanulást segíti, de semmit sem, ami azt akadályozza – mondta Rétvári Bence a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az okoseszközök iskolai használatáról tartott sajtótájékoztatóján. Az államtitkár hangsúlyozta: a kormánydöntést hosszas szakmai konzultáció előzte meg, valamint a korlátozás abban is segít, hogy az iskolai zaklatásokat meg lehessen előzni. Részletek a videóban.A mai gyerekeknek is joguk van a felhőtlen diákévekhez! - Libz of TikTok
A Libz of TikTok adásában Bálint Botonddal ugyancsak a telefonok iskolai “betiltásáról” beszélgettünk. A most meghozott szigorúnak tűnő jogszabály mögött sok-sok előzmény, indok és ok áll, a közösségi média befolyása a fiatalokra ugyanis rendkívül káros hatással lehet, mind az iskolai tanulmányokra, mind pedig a szociális készségeikre nézve. Drasztikusnak tűnik a lépés, de ha az otthon falai között kiindulva nem szabályozzuk, akkor megfosztjuk a gyermeket a “szabad” világtól, belekényszerítve őket a “mátrix” hamis, felgyorsult és őrülettel teli világába.Soltész Miklós: minden eszközt meg kell ragadnunk, ami elősegíti a fiatalok sikeres oktatását
Soltész Miklós államtitkár az Indexnek adott interjújában beszélt az iskolai kütyütilalomról, a pedagógusok helyzetéről és az egyház szerepéről az oktatásban. Az államtitkár szerint a telefonhasználat korlátozása javítja a diákok teljesítményét, és hangsúlyozta, hogy a változások hosszú távon mindenki javát szolgálják majd.Ajánljuk még