oktatásegészségügy
A kórház bezárt, az épületet lebontották, helyét sóval hintette fel Kásler Miklós... ja, nem
A veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházban továbbra sem marad súlyos beteg ellátatlanul. Nem orvos, hanem szakápolóhiány miatt és mindössze négy napra szünetelteti intenzív osztályának négy (!) ágyán az ellátást a veszprémi súlyponti kórház. Ez ráadásul semmilyen extra nehézséget nem ró az intézményre; az átmeneti időszakban szükség esetén az Országos Mentőszolgálat közreműködésével más kórházba szállítják át a nem súlyos, a működő ágyszámon felüli betegeket, amennyiben ez szükséges – derül ki a Csolnoky Ferenc Kórház új, a napokban kinevezett főigazgatójának közleményéből, amelyet megkeresésünkre válaszul küldtek. Az ellenzéki sajtóban tegnap, a reggeli órákban terjedtek el futótűzként a vészjósló hírek, miszerint orvoshiány miatt intenzív ágyainak harmadát lezárta és korlátozta az ellátását a veszprémi kórház. A Népszava egy órán belül az összes ellenzéki portál által átvett cikke egy olyan dokumentumra hivatkozik, ami csak belső, illetve egészségügyi körökből kerülhetett ki – érdekes módon nem sokkal azután, hogy a kormánypárti vezetésű Veszprém megye kórházában, a régió egyik legnagyobb egészségügyi intézményében munkába állt az újonnan kinevezett főigazgató. Budapestből egy hatalmas közkórház lesz az erdő mélyén, amint Karácsony győz
A Kútvölgyi kórház bájosan lepattant, évek óta tatarozás alatt álló épülete előtt tartott szombaton sajtótájékoztatót Karácsony Gergely vezetésével az ellenzéki szupercsapat. Megtudtuk, hogy mit takar a stadionstop, amit azonnal kihirdet Karácsony Gergely, amint megválasztják Budapest élére, és kiderült, hogy nem csillapodott Kerpel-Fronius Gábor érdeklődése mások lakása iránt, valamint meghallgattuk, hogy Dobrev Klára minden hatalmat Brüsszelre ruházna. Emellett októberben egész Budapestből egy hatalmas közkórház lesz, az egyhangúságot csak az önkormányzatok uniós forrásokból épített elfekvői fogják néha megtörni, és az egész város egy hatalmas erdőben fog lakni. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.