oktatáskutató és fejlesztő intézet
Már szeptembertől bejön a komplex természettudomány - Törhetik a fejüket a szakgimis tanárok
Szinte a finisben dőlt el a szakgimnáziumokban szeptembertől induló új tantárgy, a komplex természettudomány sorsa. Tavasszal döntöttek arról, hogy az új tanévtől, új néven futó szakközépiskolákban a fizikát, a kémiát, a biológiát és a földrajzot egyként kezelve oktatják majd, azért, hogy a fiatalok cserébe emelt óraszámban tanulják a választott szakmához szükséges szaktárgyakat. A reáltárgyakat oktató szakgimnáziumi tanárok egyelőre aggódva tekintenek a jövőbe, mivel tankönyv helyett egy tanári segédanyag alapján kell órát adniuk, amely a napokban került fel a Nemzeti Köznevelési Portálra. A digitális tananyag még nem a végleges verzió, azt a tanév során fogják a szakma, a tanárok és a diákok visszajelzései, javaslatai alapján "befejezni". Ajánljuk még
A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi. Magyarország a béke pártján, de hova tart Brüsszel? - Király Nóra és Kiszely Ágnes a Polbeatben
"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák. Álljunk ki közösen a migrációs paktum ellen! - Polbeat a Püski könyvesboltban