október 22.
„Mi, magyarok már csak ilyenek vagyunk: akárhányszor akarnak idegen jelképet ragasztani rá, mi kivágjuk azt a zászlónkból” (galéria)
Az '56-os hősök műegyetemi emlékművének koszorúzásával kezdődött meg vasárnap délután a forradalom 67. évfordulójának alkalmából megrendezett programsorozat. A nap folyamán '56-os túlélők idézik fel a forradalom kirobbanását, a hősökről pedig a Műegyetemtől induló fáklyás felvonulással emlékeznek meg, ahol többek között iskolás fiatalok ezrei tisztelegnek a szabadságért kiálló '56-os diákság előtt. Az ünnepélyes megemlékezés természetesen ezúttal sem zajlott le provokációtól mentesen: baloldali tüntetők az elmúlt hónapok demonstrációin látható felkiáltójeles zászlókkal tűzdelték tele az emlékművön elhelyezett koszorúkat.Ezek a programok várják az érdeklődőket a szabadságharc emléknapján
Országszerte több rendezvénnyel és megemlékezéssel készülnek az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapjára. Az állami rendezvények már vasárnap délután kezdetüket veszik, ahogy a Fidelitas felvonulására is 22-én kerül majd sor. A Polgári Mulatóban '56 és 2006 véres eseményeiről beszélget hétfő este dr. Bándi Kund, '56-os szemtanú, dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője, Murányi Levente, 1956-os szabadságharcos, az esemény moderátora pedig Huth Gergely, portálunk főszerkesztője lesz.Felemelő hangulatban zajlott a tegnapi fáklyás menet – Az együtt vonuló Kárpát-medencei magyar fiatalok ma is büszkék az 1956-os hősökre (PS-videó+képgaléria)
Szerte a Kárpát-medencéből érkeztek fiatalok az 1956-os forradalom és szabadságharc megünneplésére: mintegy háromezren vonultak fáklyákkal tegnap a Műegyetemtől a Bem József térig, ahol beszédet mondott többek között Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, aki kihangsúlyozta, hogy a hazaszeretet ma is és a múltban is szemben állt a kommunizmussal és azokkal, akik nem a saját hazájukat tartották fontosnak, hanem külföldi birodalmak helytartóiként élősködtek Magyarországon. A PestiSrácok.hu stábja élőben közvetítette a fáklyás menetet, ahol több fiatallal és idősebb résztvevővel is beszéltünk az 1956-os forradalom üzenetéről, jelenlegi aktualitásáról és a fiatalok szerepéről. Hihetetlen ereje volt a Felvidékről, Erdélyből, Kárpátaljáról, Délvidékről és az anyaországból érkező magyar fiatalok közös vonulásának, akik fáklyákkal a kezükben, énekelve sétáltak a Műegyetemtől egészen a Bem térig. A menetet a szokásoknak megfelelően Csepel teherautók vezették fel, amelyeken korhű ruhába öltözött fiatalok lengették büszkén a magyar zászlókat. Mi pedig ismét megtapasztalhattuk, hogy milyen jó magyarnak lenni és összetartozni a minket elválasztó határok ellenére is. A programot a Csík zenekar koncertje zárta le. Kameránk elé állt Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, az esemény egyik szónoka. Nézzék meg videónkat!Október 23. – Rétvári: Óriási értéke van a szabadságnak
Október 23-a mindig arra emlékeztet, hogy óriási értéke van a szabadságnak – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanharmadik évfordulója alkalmából tartott ünnepi megemlékezésen, kedden, a budapesti Bem téren.Polbeat helyett közös felvonulás és élő közvetítés 16:30-tól a budai rakparton! Jöjjön velünk!
Az R56 Söröző elől jól ismert, hatvanéves GAZ–69 katonai terepjáróval a PestiSrácok.hu csapata is ott lesz ma, azaz október 22-én a fél ötkor kezdődő fáklyás, forradalmi emlékmeneten, amely a Műegyetem elől indul és a Bem téren, Rétvári Bence beszédével és Csík János koncertjével ér véget. Jöjjön el, mondja el véleményét 1956-ról, a szabadságharcosok érdemeiről és az antikommunista küzdelem mai állásáról a PestiSrácok.hu élő közvetítésében, Szabó Gergő kollégánknak! Álljon be a menetbe velünk! A közvetítést terveink szerint fél ötkor indítjuk ITT. Az ünnep után pedig a Bem térhez közeli Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőben találkozunk, ahol minden forradalmár hagyományőrző öltözetet viselő "pesti srácot" vendégül látunk egy korsó Csíki sörre!Ajánljuk még