olaszország
A humanitárius indokból megítélt tartózkodási engedélyek korlátozását rendelte el az olasz belügyminiszter
A többek közt várandós nőknek, kiskorúaknak és betegeknek humanitárius okokból adott olaszországi tartózkodási engedélyek kibocsátásának szigorítását rendelte el Matteo Salvini olasz belügyminiszter - jelentette az olasz sajtó csütörtökön. A La Repubblica című balközép napilap megszerezte azt a belügyminiszteri körlevelet, amelyet Matteo Salvini a menedékkérelmeket elbíráló hatóságok vezetőihez intézett, köztük prefektusokhoz, valamint a migránsok benyújtotta menedékkérelmeket felülvizsgáló területi testületek elnökeihez.Olasz sajtó: Schengen az olasz-francia határon ért véget
Az olasz sajtó szerint a migráció miatti francia-olasz kormányvita a két ország közti határon érezhető leginkább, miközben az Ausztria által bejelentett határvédelmi erősítés a Németországból kiutasított illegális bevándorlók mozgását nehezítené csak meg.Veszélybe kerülhet a schengeni rendszer
Molnár Anna Olaszország-szakértő szerint a schengeni rendszert is veszélyeztetheti, ha az országok nem fogadják vissza azokat a menekülteket, akik korábban náluk nyújtották be a menedékkérelmet.Olaszország újabb hajókat adományoz a líbiai partiőrségnek, hogy fel tudják tartóztatni a migránsokat
Olaszország hajókat adományoz a líbiai partiőrségnek, ezzel is hozzájárulva az Európába igyekvő menekültek és migránsok feltartóztatásához - jelentette be Róma hétfő késő este. A líbiaiak tavaly négy hajót kaptak az olaszoktól a pénzügyi és oktatási támogatás mellett. Az észak-afrikai ország partiőrségének munkáját azonban elégtelennek látják Rómában, ezért további tizenkét hajót biztosítanak a partiőrségnek, illetve pénzügyőrségnek.Az olasz főügyész kivenné a migránsimportáló NGO-k kezéből az irányítást
A szicíliai Termini Imerese főügyésze, Ambrogio Cartosio szerint az lenne a legjobb megoldás, ha a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) tevékenységét az államok fellépése helyettesítené, így elsősorban az európai államoknak kellene megállapodniuk, miként tudnák korlátok közé szorítani az illegális bevándorlást.Páneurópai Ligát akar létrehozni az olasz belügyminiszter
Miután pártját kormányra segítette Olaszországban, Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a jobboldali Liga vezetője azt a célt tűzte ki maga elé, hogy létrehozza és sikerre viszi jövőre a hasonló gondolkodású nacionalista pártok páneurópai szövetségét.Egész nyáron zárva maradnak az olasz kikötők a migránsimportáló civil hajók előtt
Olaszország kikötői egész nyáron zárva lesznek a Földközi-tengeren migránsokat mentő civil mentőhajók előtt - jelentette ki egy pénteki rádióinterjúban Matteo Salvini olasz belügyminiszter.Berlusconi szerint naiv ötlet a visegrádi négyekkel szövetkezni
Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök óva intette az olasz kormányt attól, hogy szövetséget kössön a Visegrádi Négyek országcsoporttal, mert annak tagjai nem az Európai Unió külső határainak védelmét akarják biztosítani, hanem csak a saját nemzeti határaikat akarják megvédeni.Kutatás igazolja a migránsok által elkövetet bűncselekmények szaporodását Olaszországban
Egyre növekszik a migránsok aránya az olasz bűnelkövetők között az olaszországi Hume Alapítvány kutatása szerint – írja a Mandiner.hu. Mint az eredményekből kitűnik, az elmúlt harminc év viszonylatában növekedett a bevándorlók aránya a gyilkosságot elkövetők, a nemi erőszaktevők és a bántalmazók között is.Ajánljuk még

















