olaszország
Matek - Több migráns érkezett Németországba, mint amennyi belépett az EU területére
Németországba az idén április végéig több menedékkérő érkezett, mint amennyi belépett az Európai Unió területére - írta a Die Welt című német lap csütörtökön. 2017 első négy hónapjában hozzávetőleg 60 ezer menedékkérő érkezett Németországba, miközben - a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) adatai szerint - az Európai Unió külső határán 44 ezren léptek be, köztük 37 ezren Olaszországba.Törvénnyel lehetetlenítené el az olasz parlament Soros migránssimogató civil szervezeteit
Soros György migránssimogató civil szervezeteinek menne neki az olasz parlament, hogy lelassítsa a nemzetközi spekuláns által finanszírozott illegális migrációt – írja az osztrák közszolgálati ORF. Az állami médium cikkében hangsúlyozza, az olasz hatóságok legújabb javaslata az, hogy csak olyan NGO-k, civil szervezetek tevékenységét engedélyeznék a Földközi-tengeren, amelyek teljesen átláthatóak, transzparensek, forrásaik ismertek és amelyeknek rendezett kapcsolatai vannak az olasz hatóságokkal, tevékenységüket Olaszország is engedélyezi. Az ORF az olasz javaslattal kapcsolatban külön kiemeli Soros György nevét és a spekuláns Open Society Foundation-ét, mint támogatót.Olaszország: Élesen támad az ellenzék a tömeges bevándorlás miatt
Az olasz állam "hajóztatja" a migránsokat Matteo Salvini, az Északi Liga olasz ellenzéki párt vezetője szerint, aki a szicíliai Mineo migránstáborában alszik hétfőn, hogy rámutasson a római kormány szerinte elhibázott migrációs politikájára. Matteo Salvini "Európa legnagyobb hentes-központjának" nevezte az ötezer lakosú szicíliai kisvárosban működő tábort (C.A.R.A), ahol mintegy négyezer ember tartózkodik. 2011 óta itt helyezik el az Olaszországban menedéket kérőket.Kimondta az igazat a migránsbizniszről az olasz ügyész – vizsgálat indult ellene
Vizsgálat indult Carmelo Zuccaróval, a szicíliai Catania ügyészével szemben, amiért ki merte jelenteni: bizonyítékai vannak arra, hogy a földközi-tengeri migránsmentésben részt vevő egyes nem kormányzati szervezetek (NGO) együttműködnek az embercsempészekkel – jelentette be az olasz Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (Csm) pénteken. A bírák és ügyészek munkáját felülvizsgáló tanács május 3-i ülésén tűzi napirendre Zuccaro nyilatkozatainak véleményezését. A tanács esetleges fegyelmi vizsgálat indítását szorgalmazhatja az igazságügy-miniszternél.Botrány Olaszországban – NGO-k hízhattak a bevándoroltatáson
Olasz ellenzéki pártok felszólították Marco Minniti belügyminisztert, hogy számoljon be a parlamentben a Földközi-tengeren tevékenykedő nem kormányzati szervezetek (NGO) szerepéről, miután egy államügyész több segélyszervezetet azzal vádolt, hogy a menekültek mentése során líbiai embercsempészekkel működnek együtt. „Bizonyítékaink vannak arra, hogy közvetlen kapcsolatok vannak egyes nem kormányzati szervezetek és líbiai embercsempészek között" - állította Carmelo Zuccaro szicíliai ügyész.Merényletre készültek a dzsihádisták Velencében
Három embert őrizetbe vettek a terrorizmusellenes olasz hatóság (Digos) csütörtökre virradóan végrehajtott akciójában Velence történelmi központjában. Meg nem erősített információk szerint a szélsőségesek célpontja a velencei Rialto híd volt, amelyen naponta több ezren haladnak át, többségében turisták.Ajánljuk még

















