oltások
Forradalmat hirdetett az oltások ellen Toroczkai (Videó+fotógaléria!)
Nem lehetett túl magas az egy főre eső koronavírus oltások száma a Mi Hazánk Mozgalom maszk- és oltásellenes összejövetelén vasárnap délután az Emberi Erőforrások Minisztériuma épülete előtt, ahol Toroczkai forradalmat helyezett kilátásba, ha a kormány továbbra is védőoltásokkal merészel védekezni a koronavírus-járvány ellen. A szélsőjobbos párt egymásra licitáló fellépései egyre erősebb konteókkal hozták lázba a három-négyezres tömeget, a rendezvény csúcspontján „kiderült”, hogy az oltások ellen hónapokig hergelő baloldal valójában oltáspárti (jujj!), most pedig kapaszkodjanak meg: Orbán Viktor pedig az ő ügynökük. Alufólia sapkákat fel, alámerülünk!Egészségügyi szempontból káros a Mi Hazánk oltásellenes tüntetése – Polgár Csaba a Pesti Riporterben (Videó!)
Minden vakcinatípus után megvan az ajánlás, hogy milyen harmadik emlékeztető oltást érmes adni. Az MRNS vakcina után adható minden fajta vakcina, a vektoros vakcinák után inkább MRNS típusú oltóanyag ajánlott – mondta el hétfőn a Pesti Riporterben Polgár Csaba, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója annak kapcsán, hogy elkezdődött az oltási akcióhét. Polgár Csaba arra biztatott, hogy aki még nem tette, oltassa be magát. A Mi Hazánk Mozgalom oltásellenes tüntetése kapcsán a főigazgató elmondta: a butaság párosult a politikai haszonszerzéssel, ez pedig rövid távon hasznot hozhat nekik, hosszabb távon azonban hiteltelen. A főigazgató hozzátette: egészségügyi szempontból káros ez az akció.Kásler Miklós: Nem jósok és celebek, hanem dedikált tudósok véleményére alapoztunk
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere beszélt a különböző vakcinák hatékonyságáról szerdai, éves miniszteri meghallgatásán. Az Emmi minisztere kiemelte: az immunitás két komponensét, a sejtes immunitást és a humorális immunitást az oltások előtt és utána harminc nappal, és a második oltás után harminc nappal és három hónap után mérték négyezerötszáz ember esetében. Kásler Miklós megjegyezte: öt hónap elteltével egyértelműen ki lehet mondani azt, hogy a humorális és a sejtes immunitás többé-kevésbé paralel alakul, de nem teljes mértékben – írja az ATV.Ajánljuk még