önkormányzati lakás
Potom pénzért vásárolt Botkáéktól palotalakást a Makói Járásbíróság elnöke – Frissítve: reagált a Szegedi Törvényszék
Alig fél év telt el a szegedi bírósági botrány kirobbanása óta és máris itt van egy újabb érdekesség. Ezúttal a Makói Járásbíróság elnöke és a Botka László vezette szegedi önkormányzat között találtunk olyan kapcsolódási pontot, ami már csak azért is kiemelt jelentőséggel bír, mert számtalan olyan peres eljárás, illetve büntetőügy került éppen Makóra, melyekből kizárták a szegedi bíróságokat. Ilyen például a Szeviép-vezérek által a PestiSrácok.hu munkatársai ellen indított rágalmazás miatti büntetőper, melyek - az ügyelosztási rend alapján - a Szegedi Járásbíróság kizárása esetén alapesetben a Szegedi Törvényszék döntése alapján kerülhettek csak Makóra. A jelek szerint azonban a Makói Járásbíróság sem lehet teljesen független Botka Lászlótól, hiszen annak elnöke, Bittera Ádám 2016-ban igencsak olcsón jutott hozzá Szeged Város Önkormányzatától egy belvárosi palotalakáshoz. Az erre vonatkozó szerződést a városi honlapon találtuk és bárki számára hozzáférhető. Ebből pedig az is kiderült, hogy a bíró úr egy patinás, gangos polgári lakáshoz a Schäfer-palotában kevesebb mint 9 és fél millió forintért jutott hozzá, míg ugyanabban a lépcsőházban ma 50-60 millió forintért hirdetnek felújításra váró lakásokat. A történet kísértetiesen hasonlít a Szeviép-ügy tanácsvezető bírájának esetéhez. Talán emlékeznek rá, hogy Kovalcsik Éva - akit azóta nyugdíjaztak - 12 millió forintért vásárolt belvárosi palotalakást Botkáéktól, majd tárgyalta a szegedi önkormányzati érintettségű ügyeket. Cikkünk megjelenése után kedden reagált az ügyben a Szegedi Törvényszék, a testület közleményében felhívta a figyelmet, hogy Bittera Ádám bíró a jogszabályoknak megfelelően vásárolta meg a korábban a családja által bérleményként használt ingatlant.12 millióért kapott 100 négyzetméteres belvárosi lakást az önkormányzattól a Szeviép-ügy MÁSIK, tanácsvezető bírója!
Nemcsak a Szeviép-ügyben másodfokon felmentő ítéletet hozó bírói tanács tagja, dr. Nóvé Ágnes lehetett összeférhetetlen önkormányzati céges szerződései miatt, hanem a tanácsvezető bíró, dr. Kovalcsik Éva érintettsége is felmerülhet. Szeged város vagyonkezelőjének honlapján találtunk rá egy 2015-ös adásvételre. Eszerint dr. Kovalcsik Éva Katalinnak adtak el egy ingatlant Szegeden a Kölcsey utca 4. szám alatt, 12,4 millió forintért. Megkerestük a címet és az ingatlan földhivatali tulajdoni lapját. Kiderült, hogy egy 100 négyzetméteres polgári luxuslakásról van szó Szeged szívében – konkrétan a sétálóutca műemlék palotaépületében –, ami az adásvételt követően szinte azonnal gazdát cserélt.Ajánljuk még