Ónody-molnár dóra
A függetlenobjektív Panyi Szabolcs szerint a Békemeneten zömében öregek voltak, akiket a kádári nosztalgia tart össze (videó!)
Egyórás online konferenciát tartott szerdán a Political Capital, ahol a #függetlenobjektív újságírók és szakértők értekeztek arról, milyen behatása van hazánkra Moszkvának és Pekingnek. Ennek alapjául egy kutatást vettek: a Globsec Trends 2021-es felmérése szerint – amelyben a Political Capital is részt vett – a magyarok körülbelül harmada gondolja, hogy Oroszország, illetve Kína stratégiai partner Magyarország számára, míg az Egyesült Államok esetében mindössze az ország kicsit több mint egy tizede vélekedik így. Azt boncolgatták – például Panyi Szabolccsal, a Direkt36 nevű "oknyomozó" portál újságírójával –, hogyan lehet megváltoztatni a szerintük létező orosz és kínai befolyást a magyar médiában. A konferencián beszédet mondott Krekó Péter, a PC igazgatója; a vitán Szunomár Ágnes tudományos főmunkatárs, az említett Panyi Szabolcs és Ónody-Molnár Dóra, a Jelen újságírója vett részt.