orbán balázs
Brüsszelben változást kell elérni – erről szól Orbán Viktor kötcsei beszéde
Orbán Balázs a Polgári Magyarországért Alapítvány Polgári Piknik elnevezésű rendezvényének helyet adó Dobozy-kúria előtt újságíróknak fejtette ki: a miniszterelnök idei beszédének alapja az lesz, hogy Brüsszelben változásokat kell elérni, és ehhez pedig Európában és Magyarországon is a jobboldali képviselőknek kell bizalmat kapniuk a jövő évi európai uniós választáson.A világhírű amerikai közgazdász szerint az a koncepció hozhat békét, amit Magyarország képvisel
Teljes mértékben helyes koncepció az, amelyet a magyar kormány képvisel – emelte ki egy interjúban az orosz–ukrán konfliktus kapcsán Jeffrey Sachs amerikai közgazdász. A Columbia Egyetem professzora úgy látja, hogy az új együttműködéseké a jövő. Az interjút a miniszterelnök politikai igazgatója is megosztotta Facebook-oldalán. Orbán Balázs ebből azt emelte ki, hogy az amerikai közgazdász szerint „nem szabadna egy megosztott világban vergődnünk, ahol a katonai szövetségek határozzák meg, kivel üzletelünk, és ki ellen harcolunk”, most azonban „nyílt háború van Európában, és az USA és Kína ellentéte miatt nyílt háború veszélye fenyeget Kelet-Ázsiában is”.Daniel Freund hisztis lett, mert Orbán Balázs interjút adott egy brüsszeli hírportálnak
Nem tudta szó nélkül hagyni Daniel Freund, hogy Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója interjút adott a Politico brüsszeli hírportálnak. A zöldpárti német képviselő egy újabb szánalmas üzenetben igyekezett odaszúrni a magyar kormánynak. Ez megint nem sikerült. Orbán Balázs azt nyilatkozta: Magyarország nem feltétlenül támogatná Von der Leyen következő elnökségét.Ezt üzente Tucker Carlson az amerikai nagykövetnek (Videó!)
Tucker Carlson Orbán Balázzsal beszélgetett az MCC Feszt Afteren, ahol az intézmény kuratóriumi elnöke először azt kérdezte: milyen függetlennek lenni? Carlson jelezte, hogy a kollégáit is kirúgták, tehát mind szabadok. Világa nem sokat változott, a feleségével régóta együtt vannak, nagy és közeli családja van, és nem utolsósorban a kutyája továbbra is szereti - viccelődött. Carlson élvezte, hogy azt mondott a Fox Newson, amit akart, de tudta, hogy majd egyszer meghív egy magyar vendéget, és akkor vége lesz – viccelődött tovább.Cseh érsek: Magyarok, vegyétek észre, hogy megmentettétek Európát!
„Vegyétek észre, megmentettétek Európát!” – idézte Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója Dominik Duka cseh érseket, aki a Hungary Today angol nyelvű magyar hírportálnak adott interjút.Orbán Balázs szerint a miniszterelnök az egyetlen magyar politikus, akire nemzetközi szinten is odafigyelnek
Orbán Balázs a Magyar Nemzet megkeresésére úgy fogalmazott Orbán Viktor idei tusványosi beszédével kapcsolatban: "ismét bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor az egyetlen magyar politikus, aki a nemzetközi térben is képes látni, gondolkodni, tervezni, és az egyetlen magyar politikus, akire nemzetközi szinten is odafigyelnek".Orbán Balázs: elképesztő vezetői válság van Brüsszelben
Elképesztő vezetői válság van Brüsszelben, az elmúlt másfél év és a háború hatásai egyre tisztábban láthatóak – mondta Orbán Balázs a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kedden.Orbán Balázs: Magyarország elutasítja a migrációs paktumot, sokkoló a félidős költségvetési javaslat
Magyarország elutasítja az új migrációs és menekültügyi paktumra tett európai bizottsági javaslatot, és elfogadhatatlannak tartja, hogy a szöveg szerint a tagállamok kénytelenek lennének több ezer vagy akár több tízezer migránst szétosztani egymás között – jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója Brüsszelben, csütörtökön. Orbán Balázs az európai uniós csúcstalálkozó alkalmából magyar újságíróknak nyilatkozva azt is elmondta: a magyar álláspont szerint "sokkoló, vitára alkalmatlan" az Európai Bizottságnak a hétéves uniós költségvetés félidős felülvizsgálatára vonatkozó javaslata, amely további majdnem százmillió euró tagállami befizetést irányoz elő.Orbán Balázs: Magyarország elutasítja a migrációs paktumot, sokkoló a félidős költségvetési javaslat
Magyarország elutasítja az új migrációs és menekültügyi paktumra tett európai bizottsági javaslatot, és elfogadhatatlannak tartja, hogy a szöveg szerint a tagállamok kénytelenek lennének több ezer vagy akár több tízezer migránst szétosztani egymás között – jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója Brüsszelben, csütörtökön.Ajánljuk még
















