orbán viktor
Így fogadta a kínai elnököt a magyar kormány
Szerda este érkezett Magyarországra Hszi Csin-ping. A kínai államfőt a miniszterelnökön kívül a kormány több tagja is a helyszínen fogadta, köztük Szijjártó Péter is.Zelenszkij meghívta Orbánt a svájci békecsúcsra
Az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij az X-en posztolt Orbán Viktorral történt telefonos egyeztetéséről, amely során meghívta a magyar kormányfőt a svájci békecsúcsra, amelyen Oroszország nem vesz részt – szúrta ki a Mandiner. A hvg.hu arról ír, hogy az elmúlt 24 órában Zelenszkij több ország állam- és kormányfőjével is tárgyalt a békecsúcsról, amelyre a tervek szerint június 15–16-án kerülne sor, mintegy 100 ország vezetőinek részvételével. Éppen csak a másik hadviselő felet, Oroszországot felejtették el meghívni, ami általában jó békeszerződésekhez szokott vezetni. Vagy nem.Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.A Karmelitában minden készen áll a kínai elnök látogatására (VIDEÓ)
Orbán Viktor miniszterelnök szerdai Facebook-videójáan osztotta meg a készülődést, ahogyan Magyarország Hszi Csin-ping kínai elnök látogatását várja.Zelenszkij elárulta, miről beszélt Orbánnal telefonon
Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal, és a kétoldalú együttműködés fejlesztésében a kereskedelem, az energia és a logisztika területén – emelte ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X közösségi portálon közzétett bejegyzésében, amelyben beszámolt Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel folytatott szerdai telefonos megbeszélésükről.Telefonon tárgyalt szerdán Orbán és Zelenszkij
Telefonon tárgyalt egymással szerdán Orbán Viktor miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Orbán Viktor és Varga Mihály is támogatja a Fidesz–KDNP csepeli polgármesterjelöltjének programját
Orbán Viktor miniszterelnök és Varga Mihály pénzügyminiszter is támogatja Dudás Zoltán, a Fidesz–KDNP csepeli polgármesterjelöltjének programját. Orbán Viktor miniszterenök egységes békepárti kiállásra kéri június 9-én a csepeli Fidesz-tábort.Kormányszóvivő a kínai elnök magyarországi látogatásáról: Kína a béketábor legerősebb országa (Videó)
Másfél tucatnál is több megállapodásra kerülhet aláírás a kínai elnök magyarországi látogatása során – derült ki Vitályos Eszter kormányszóvivő keddi sajtótájékoztatóján. Vitályos elmondta azt is: a gazdasági kapcsolatokon túl szintén kapcsolódási pont, hogy Kína is a béketábor tagja, annak egyik legerősebb országa. Emellett szintén közös pont a családok kiemelt szerepe a két kormányzat politikájában.Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen
Orbán Viktor miniszterelnök magánszemélyként sajtópereket indított magyarországi sajtótermékek ellen a múlt héten. Az elsőfokú, szóbeli ítélet szerint a kormányfőnek adott igazat a Fővárosi Törvényszék, mert lehozták a SPAR vezérigazgatójának egy külföldi lapnak adott nyilatkozatát.Ajánljuk még

















