orbán viktor
"Orbán Viktor olyan vezető, aki megvéd bennünket!" (PS-videó!)
Több tízezer ember előtt, Budapesten mondott ünnepi beszédet Orbán Viktor március 15-én. A miniszterelnök ebben azt hangsúlyozta, hogy nem mindegy, milyen világot hagyunk gyermekeinkre, de az is, hogy milyen gyermekeket hagyunk a világra. Emellett azt is kijelentette, hogy ahogyan eddig, most sem bír velünk egyetlen birodalom sem. Szavai szerint "itt az ideje, hogy a Helytartótanács Brüsszelben is reszketni méltóztassék", majd közölte, hogy nincs más választásunk, mint elfoglalni Brüsszelt. A PestiSrácok.hu stábja a helyszínen forgatott és arról kérdezte a megemlékezésen résztvevő embereket, mit gondolnak az elhangzottakról. Nézzék meg a videót, érdemes!Alapjogokért Központ: békére törekvő, szabadságpárti és a nemzetek szuverenitásán alapuló Európa-programot hirdetett Orbán Viktor
Békére törekvő, szabadságpárti és a nemzetek szuverenitásán alapuló Európa-programot hirdetett Orbán Viktor – közölte az Alapjogokért Központ pénteken.Orbán Viktor: Magyarország csak a békével járhat jól, nem kérünk a háborúból! (Videó + Galéria!)
Háború vagy béke, brüsszeli járszalag vagy a magyar szabadság között kell dönteni a június 9-i európai választáson - jelentette ki a miniszterelnök pénteken, az 1848/49-as forradalom és szabadságharc 176. évfordulója alkalmából rendezett állami díszünnepségen a Múzeumkertben. A kormányfő ünnepi beszédében azt mondta: Petőfiék óta minden magyar nemzedék és minden magyar fiatal számára eljön az idő, amikor dönteni kell.Orbán Viktor: Valami készül
Amint arról mi is beszámoltunk, a miniszterelnök pénteken délelőtt a Magyar Nemzeti Múzeumnál mondja el a március 15-i ünnepi beszédét. A kormányfő ennek előzeteseként tett közzé egy képet közösségi oldalán.Talpra, magyar! – Összegyűjtöttük a március 15-i ünnepi programokat
Az 1848-as forradalom napján, március 15-én reggel 9-kor a szokásoknak megfelelően felvonják Magyarország lobogóját a Kossuth Lajos téren, amit egy ünnepélyes huszármenet követ a Magyar Nemzeti Múzeumhoz, ahol fél 11-kor kezdődik a díszünnepség, amelynek részeként beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök. Idén a baloldali pártok nem tartanak közös demonstrációt, bár Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a Szabad sajtó útján mond beszédet, és várhatóan a polgármesterjelölteket is bemutatja.Orbán Viktor: a magyar szabadság őrtüzeinek fénye ma is messzire látszik
Orbán Viktor miniszterelnök levelet intézett a külhoni magyarokhoz, amelyet szerte a Kárpát-medencében és a nagyvilágon felolvasnak a március 15-i nemzeti ünnepünk alkalmából tartott rendezvényeken – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke, kiemelve az írásból: nemzeti önállóságunkból senki barátságáért vagy fenyegetésére egy hajszálnyit sem engedhetünk.Az "elszigetelődött" Orbán Viktornak is üzent Ferenc pápa életrajzi könyvében
Megírta önéletrajzi könyvét Ferenc pápa; Az élet című műben Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek és Brüsszelnek is üzent – közölte a Corriere della Sera nyomtatott kiadása.Szijjártó Péter üzent Zelenszkijnek: nem a béke, hanem a háború az, ami veszélyes
Szijjártó Péter a magyar kormány nevében reagált Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szavaira, miszerint a magyar miniszterelnök veszélyes játékot játszik, ami elsősorban Magyarországra nézve veszélyes.Orbán Viktor „üzent” Merkelnek: „Nincs az a pénz, amiért ide migránsokat engedjünk be!”
Orbán Viktor a TikTokon üzent a Willkommenskulturt, azaz a migránsok korlátlan beengedését propagáló Angela Merkelnek Orbán Viktor, és világossá tette: a magyar kormány nem fogja lehetővé tenni migránsok befogadását Magyarországra. Amíg Angela Merkel azt hangoztatta a 2015-ös migrációs válság után, hogy „Meg tudjuk csinálni!”, addig a magyar miniszterelnök úgy látja: „Nincs az a pénz, amiért ide migránsokat engedjünk be!”Ajánljuk még

















