orbán viktor
Román sajtó: magyar támogatásra számít Bukarest
Bőséges visszhangja volt a román sajtóban Orbán Viktor magyar és Marcel Ciolacu román miniszterelnök szerdai, bukaresti informális találkozójának. Az Antena 3 hírtelevízióban Bogdan Chirieac politikai elemző azt mondta, bátor lépés volt a bukaresti kabinet vezetőjének részéről az egyeztetés kezdeményezése – számolt be a Magyar Nemzet.Brüsszel mostanra csak a kicseszésre játszik
Velünk immáron tényleg csak kicseszésre játszik az Európai Unió. Várjunk, indítok eggyel távolabbról. Mondjuk 2022 áprilisától. Ez volt ugyanis az az időpont, amikor Brüsszel minden reményét, vágyálmát és egyebeket feladott arra nézvést, hogy belátható időn belül elérhetik azt az egyszerűen leírható, de általuk megvalósíthatatlan célt, hogy ne Orbán Viktornak hívják Magyarország miniszterelnökét. 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben három különféle módon próbálkozott a baloldal, hogy ebben segítsék Brüsszelt, de minden egyes alkalommal rosszabbul szerepeltek, mint annak előtte. Ráadásul a valaha volt legnagyobb vereségükhöz pont az vezetett el, ami papíron egész kecsegtető ötletnek tűnhetett: 1 az 1-ben a Fidesz–KDNP ellen, aztán hajrá. Csak hát fényesen kiderült egy éjszaka alatt, hogy bár a matematika az univerzum egyetlen olyan nyelve, ami mindenhol érvényes, de a politikában 2 meg 2 mégis lehet 1. Az pedig teljesen zárójeles, de számunkra érdekes gondolat, hogy végérvényesen az összefogás markába a 2019-es önkormányzati választások vezényelték a balosokat, ahol valami oknál fogva az az érdekes közösségi pszichózis alakult ki bennük, hogy azt a választást megnyerték. Nem igazán érdekelte őket, hogy országszerte még rosszabbat is futottak, mint 2018-ban, a valóban beérkező egyéni címek mindenkit elvakítottak. Ha csak ennyi pozitívumot hozott számunkra 2019, már megérte. És minekutána Brüsszelben realizálódott, hogy ettől a balos politikai garnitúrától semmit sem várhatnak, még akkor sem, ha külföldről több milliárd forintot beléjük öntenek, új mezőre lépett. A konkrét, leplezetlen kicseszések földjére.Kiváló hangulat, rengeteg fiatal – Így kezdődött a 32. Tusványos (Galéria)
Kulturális programok, koncertek alapozták meg a hangulatot hétfőn, Tusványos hivatalos keddi megnyitója előtt. Rendszeresen visszatérő téma az ellenzék megmondóembereinél és politikusainál, hogy a magyar fiatalok nem szeretnek részt venni olyan rendezvényen, amely kötődik a kormányhoz. Erre a hamis állításra cáfolat a rengeteg fiatal, akik kiválóan érezték magukat a hétfői programokon. A rendezvényre azonban árnyékot vet egy román szélsőséges csoport bejelentése, akik szombaton provokációként román zászlók lobogtatásával üzennék meg Orbán Viktornak Tusványoson, hogy „Erdély mindörökre román föld”. A magyar fiatalok erről is elmondták a véleményüket stábunknak. Részletek a videóban!Nehéz helyzetben veszi át Magyarország az EU-elnökséget – Az uniós politika szempontjából is iránymutató lesz Orbán tusványosi beszéde
„A béke ideje” a mottója az e héten Tusnádfürdőn sorra kerülő XXXII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvénysorozatának, ahol Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt tartja meg hagyományos beszédét. A 2011-es tusnádfürdői beszéd, amelyet a miniszterelnök a néhány héttel korábban zárult első uniós magyar elnökség tapasztalatainak birtokában tartott, beteljesült jóslatnak is tűnhet az Európai Unióra vonatkoztatva: „Egy szervezet csak akkor lehet erős, ha világos a hivatása, világos a szolgálat, amit el kell végeznie, és világos a felelősség, amit viselnie kell. Ha nincs hivatás, szolgálat és felelősség mögötte, akkor hiába nagy, valójában erőtlen és sebezhető, korrupt lesz, részrehajlóvá válik, és érdekcsoportok befolyása alá kerül, ezzel egy időben pazarlóvá és önérdekűvé válik, vagyis bürokratizálódik.” Magyarország 2011-ben egy gazdasági krízis kellős közepén töltötte be a soros elnöki tisztséget. 2023-ban egy újabb európai uniós elnökség előtt állunk, amelynek tétje még nagyobb, mivel az egység és a demokrácia van válságban Európában. Petri Bernadett jogász, a Szabad Európa Munkacsoport tagja, a XXI. Század Intézet kutatója Magyarország két soros elnökség között szerzett európai uniós tapasztalatait tekintette át.Orbán Viktor a román miniszterelnökkel tárgyalt Tusványos előtt
Magánebéden fogadta Orbán Viktor miniszterelnököt Marcel Ciolacu román kormányfő szerdán, Bukarestben – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Orbán Viktor a paraguayi államfővel tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök kedden, Brüsszelben Mario Abdo Benítezzel, Paraguay elnökével tárgyalt – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Orbán Viktor az EU és a latin-amerikai országok csúcstalálkozójára utazik Brüsszelbe
Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben részt vesz az Európai Unió, valamint a latin-amerikai és a karibi államok csúcstalálkozóján hétfőn és kedden – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Orbán Viktor a hazai ellenzékről: kiderült, hogy zsoldosok ülnek velünk szemben (Visszanézhető!)
Ahogy legutóbb Brüsszelből, most Sopronból jelentkezett be péntek reggel fél 8-kor a Kossuth Rádióban Orbán Viktor. A PestiSrácok.hu oldalán percről-percre tudósítottunk az elhangzottakról.Nem szabad kirekeszteni a transznőket a méhnyakrákszűrésről, ezért Angliában a vagina új neve frontális lyuk - Gav Duncan a Politikai Pankrációban (VIDEÓ!)
Nincs új a nap alatt, amikor Gav Duncan jobboldali megmondóember olyan híreket hoz Angliából a Politikai Pankráció témájaként, miszerint az elfogadás jegyében egy méhnyakrákszűréssel foglalkozó cég átkeresztelte a vaginát frontális lyuknak, hogy a férfiak is mehessenek méhnyakrákszűrésre. Ám, ha ez nem lenne elég, a szigetország hírei között szerepel az is, hogy egy transznő arra buzdít: meg kell ütni azokat a született nőket, akik nem ismerik el, hogy az a férfi, aki nőként tekint magára, szintén igazi nő. A szürreális hírek után azonban a PestiSrácok.hu főszerkesztője, Huth Gergely a realitás talajára vezényel minket, hiszen nagy port kavart a sajtóban, hogy a NATO-csúcson egyedül az "elszigetelt" Orbán Viktorral fogott kezet Joe Biden amerikai elnök – amit a 444.hu úgy kommentált, hogy nem biztos, az elnök tudta, hol van és kivel fog kezet. A műsor utolsó témája pedig az volt, hogy a Telex az ukránok ellentámadásáról úgy számolt be, hogy az valójában nem is volt akkora bukó, csak azt felejtették el, hogy egy hónap alatt 20 ezer katonájuk vesztette életét a csatamezőn és 2500 harcjárművük semmisült meg.Ajánljuk még
















