Pesti Srácok

Orbán Viktor a hazai ellenzékről: kiderült, hogy zsoldosok ülnek velünk szemben (Visszanézhető!)

Ahogy legutóbb Brüsszelből, most Sopronból jelentkezett be péntek reggel fél 8-kor a Kossuth Rádióban Orbán Viktor. A PestiSrácok.hu oldalán percről-percre tudósítottunk az elhangzottakról.

A miniszterelnök mai interjújában közölte: a nagy ügyekre összpontosítottak a soproni kormányülésen, így a földgáz-ellátásról, a világban zajló mezőgazdasági folyamatokról, a honvédelemről is részletesen tárgyaltak. Orbán Viktor arról is beszélt: a nyugatiak háborút akarnak, így az szinte biztosan elhúzódik majd.

– húzta alá a kormányfő, aki kifejtette a migránskvótáról szóló álláspontról is a véleményét. Hangsúlyozta:

PestiSracok facebook image

Az inflációról és a rezsicsökkentésről is kérdezték a miniszterelnököt. Orbán Viktor a témákkal kapcsolatban úgy fogalmazott:

A kormányfő szerint buborékban ülnek az Európai Parlament képviselői, akik eltörölnék a rezsicsökkentést. A miniszterelnök kitért arra is, hogy megoldást kell találniuk még több problémás ügyben is, így a magyar borászok helyzetéről is beszélnek, hogy ne kerüljenek hátrányba az új hulladékgazdálkodási törvény miatt, amely az üvegek visszaváltását is szabályozza. Újságírói kérdésre válaszolva a NATO-csatlakozással kapcsolatban úgy vélekedett:

– fogalmazott a miniszterelnök. Kifejtette:

Véleménye szerint az eszkalációt is ez okozza. Szavai szerint nem szabadna elfeledkezni arról, hogy emberek halnak meg ebben a háborúban. Hangsúlyozta: érthetetlen, miért nem akar az USA véget vetni az orosz-ukrán konfliktusnak.

– vélekedett. Azonban szerinte a NATO-csúcson sem érkezett válasz arra, hogy miért nem akar békét Washington.

A migránskvóta is a témák között szerepelt a rádiós interjúban, ahol Orbán Viktor aláhúzta:

–húzta alá. Szavai szerint:

Hozzátette: a magyar emberek kipenderítenék az olyan vezetőket, akik olyan szabályokat vezetnének be, amivel elárasztják az országot migránsokkal.

– fogalmazott a magyar baloldalról, akikkel kapcsolatban azt is elmondta, hogy ez a pénzügyi támogatás külföldi érdekek megvalósítását szolgálná.

– tette hozzá. A miniszterelnök szerint a migrációellenes szövetség tagjai Európában egyre többen lesznek.

A Karácsony Gergely-féle 99 Mozgalom kétes pénzügyeiről szólva Orbán Viktor azt mondta, emiatt a szuverenitását elvesztette, de hozzátette, szerinte ez politikai korrupció, ami miatt felelniük kell. A kormányfő szerint a szabályozáson is változtatni kell, hogy az ilyen „lyukakat” befoltozzák.

– hangsúlyozta a miniszterelnök pénteki rádiós interjújában.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Ajánljuk még