orbán viktor
Orbán Viktor: jöhetnek Kleinheislerek és Sallaik a Puskás Akadémia kupagyőztes csapatából
Olimpia alatt ugyan megoszlik a figyelem, de ettől még hatalmas öröm, hogy a 14. alkalommal a házigazda nyerte a Puskás–Suzuki kupát – fejezte ki örömét Felcsúton, a Pancho Arénában Orbán Viktor miniszterelnök, aki részt vett az U17 korosztály számára rendezett nemzetközi labdarúgó kupa döntőjén.Köszönetet mondott Orbán Viktor a visszavonuló Cseh Lászlónak
Cseh László a kétszáz méter vegyes pénteki döntőjében elért hetedik hellyel fejezte be úszópályafutását a tokiói olimpián. Pénteken délután Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán egy korábbi közös képükkel üzent a 35 éves kiválóságnak. Cseh László kiemelkedő pályafutását többek között két világbajnoki cím és hat ötkarikás érem fémjelzi.Márki-Zay szerint ő Orbán Viktor legesélyesebb kihívója
Márki-Zay Péter az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt miniszterelnök-jelöltségéről, és arról, hogy „konzervatív” jelöltként ő Orbán Viktor legnagyobb kihívója. Hódmezővásárhely polgármestere szerint ő egyesíti a csalódott jobboldaliakat. Itt szerényen megjegyeznénk, hogy a Závecz legfrissebb felmérése szerint az átlagos szavazóknak mindössze kétharmada tudja egyáltalán, hogy ki is ő.Orbán Viktor fogadta az FIA elnökét
A miniszterelnök a Formula–1 Magyar Nagydíj hétvégéje előtt péntek reggel a Karmelita kolostorban tárgyalt Jean Todttal, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökével, aki egyben az ENSZ-főtitkár közlekedésbiztonsági különmegbízottja – tközölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Az ellenzéki elmebaj és a balliberális gyűlöletkeltés extrém esetei kerültek terítékre a Pesti Galeriben (Videó!)
A baloldali gyűlölködés egészen extrém és visszataszító példái kerültek terítékre a Pesti Galeri szerda esti adásában, amelyben a balliberális médiumok felkapott „egészségügyi szakértője”, Lantos Gabriella abszurd vádját is felelevenítették, miszerint Orbán Viktor a felelős azért, mert tragikus módon két gyermek belefulladt a Balatonba. De nemcsak a baloldali szakértők gyógyszere gurult messzire az utóbbi napokban: jelesre vizsgáztak gyűlölködésből a Cseh Katalin közpénzbotrányának súlya alatt roskadozó Momentum aktivistái és a Telex, illetve a 444.hu kommentszekciójának fotelforradalmárai is, akik szerint Hosszú Katinka már úszni sem tud.Karácsonyhoz, Dobrevhez, Fegyőrhöz, Cseh Katalinhoz, Gyurcsányhoz hasonló alakok vezetik Nyugat-Európát
Elképesztően alacsony színvonalú szövetségesekre szorul a nyugati világ Közép-Európában. Na nem azért, mert lenéznek bennünket, hogy egy Gyurcsány nálunk miniszterelnök lehetett, sőt, akár még egy Jakab is lehet majd. Náluk is lehetne, és jelenleg is ilyen figurák vannak hatalmon. A hasonló meg a hasonlót keresi, magukkal azonos szellemi és erkölcsi nívón lévő embereket keresnek helytartónak. És az „erkölcsi” hasonlóság a fontosabb, hiszen nyugaton manapság ezt hívják kiválóságnak. Néhány nemzedékkel ezelőtt a nyugati nemzetek vezetői országuk érdekeit szem előtt tartva csináltak ostobaságokat, ma a saját érdekeik után menve csinálják meg ugyanazokat a romboló butaságokat. A mi ellenzékünk a mai Nyugat-Európa hű tükörképe.Orbán Viktor Hosszú Katinkáról: egyszer bajnok, mindig bajnok
Egyszer bajnok, mindig bajnok. Akinek a tiszteletére egy olimpián egyszer is fölvonták a nemzeti lobogót, mindig a mi hősünk marad – kommentelte Orbán Viktor Hosszú Katinka posztjára. Orbán Viktor kommentben biztosította támogatásáról és megbecsüléséről Hosszú Katinkát, aki korábban posztban köszönte meg a támogatást és együttérzést, miután nem sikerült megvédenie olimpiai érmét.Orbán Viktor: Szép volt, Milák Kristóf! Büszkék vagyunk!
Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon gratulált Milák Kristófnak a frissen szerzett olimpiai bajnoki címéhez. Ahogy azt korábban már portálunk is megírta, Milák fantasztikus úszással, új olimpiai csúccsal győzött a tokiói olimpia kétszáz méteres pillangóúszó számának döntőjében.Ajánljuk még

















