orbán viktor
Orbán: semmilyen migrációt nem engedélyeznék a következő két évben
Értelmes vita, hogy az esetleges többletnövekedés forrásai kihez jutnak. Van közmegegyezés abban, hogy a válság során a legtöbb terhet a családok vitték, így jogos a nekik visszafizetendő adó – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő kifejtette, hogy különbséget kell tenni a várakozások kapcsán a nyugdíjprémium és az szja-visszatérítés terén, utóbbi ugyanis a gazdasági növekedéshez van kötve. A kormányfő az interjúban világossá tette az elkövetkezendő időszak kilátásait is; mint kifejtette, "elmegy a járvány kérdése, visszajön a migráció kérdése". Hozzátette: "nemcsak az illegális migrációt, hanem semmilyen migrációt nem engedélyeznék a következő két évben". Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy már a korábbi kormányzati ciklusban is nagyot emeltek a minimálbéren, de ez még mindig nem elég. Ez magyarázza, hogy miért került ismét napirendre a minimálbér emelése.Orbán Viktor a Zsidó Világkongresszus elnökével tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délután a Karmelita kolostorban fogadta Ronald S. Laudert, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnökét, miután vendége részt vett a budapesti Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga megnyitóján – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A nemzetközi jelentőségű műemlék ICOMOS-díjjal elismert rekonstrukciója 3,2 milliárd forintból, kormányzati támogatással valósult meg.Orbán Viktor: a magyar ember a Jóisten előtt térdel le, a hazája előtt térdel le, és ha megkéri a szerelmének a kezét (Videó!)
Orbán Viktor közösségi oldalán osztott meg egy videót, amelyben a csütörtöki Kormányinfón újságírói kérdésre válaszolva azzal kapcsolatban fejtette ki véleményét, hogy a Magyarország–Írország futballmérkőzésen az írekkel ellentétben a magyar válogatott tagjai nem térdeltek le a BLM mozgalom tiszteletére. A miniszterelnök szerint a magyar kulturális összefüggésben a letérdelés három esetben engedett meg.Pesti Riporter – Hogy érintik a családokat a kormány gazdaságélénkítő intézkedései? (Videó!)
A Pesti Riporter szerdai adásának egyik témája a magyar miniszterelnök által bejelentett nagyszabású gazdaságélénkítő intézkedéscsomag volt. Az intézkedés nyertesei a kisgyermeket nevelő családok, a minimálbérből élők, illetve a kis- és középvállalkozások lehetnek. A cél az, hogy Magyarország a járvány előtti gazdasági szintre kerüljön vissza, és a régió egyik legversenyképesebb országa legyen.Orbán Viktor: nemzeti konzultációt tartunk a gazdaság újraindításáról (Visszanézhető!)
Gulyás Gergely mellett Orbán Viktor is megjelent a csütörtöki Kormányinfón. A rendkívüli sajtótájékoztatón a miniszterelnök a járványok, a népvándorlások és a krízisek korszakának nevezte a jelent, illetve a következő évtizedet, és fontos bejelentéseket tett. A magyar kormányfő közölte, hogy hazánkban is engedélyezik a tizenkét–tizenhat éves korosztály oltását, ám erre kampányt nem szerveznek; a szülők eldönthetik, hogy szeretnék-e beoltatni gyermeküket vagy sem. Azokat pedig, akik nem veszik fel a második oltást, törölni fogják a védettségi igazolvánnyal rendelkezők névsorából. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy újabb nemzeti konzultációról döntött a kormány, amelynek keretében kikérik az emberek véleményét a gazdasági újranyitás lépéseivel kapcsolatban. Újságírói kérdésre reagálva a magyar–ír labdarúgó mérkőzés elején történtekkel kapcsolatban leszögezte: nem szimpatizál a letérdelő akciókkal, mert ez a mi kultúránktól teljesen idegen, hiszen a magyarok csak Isten és a haza előtt, valamint lánykérés esetén térdelnek le.Nemzeti identitás és sportdiplomácia az Orbán-kormányok alatt
Jön a foci-Eb, lázban ég Európa és hazánk is. Lélektanilag is kiemelt szerephez fog jutni az eseménysorozat, hiszen a Covid-19 okozta drámából ébredező kontinensnek szüksége van most a sportra, az élményekre, ünnepekre, jobban, mint valaha. Így joggal vetődik fel a kérdés, mi a sport szerepe egy nemzet életében? Miért tapasztaljuk azt, hogy a baloldal rendre támadja a sportberuházásokat és a sportesemények megtartását? Hogyan és milyen eredményességgel igyekezett megoldani a magyar sportélet finanszírozását a kormány az utóbbi bő egy évtizedben? Ezekről a kérdésekről is beszélgetett Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője és Murányi András, Karácsony Gergely főpolgármester sporttanácsadója, Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Magyar Sakkszövetség elnökének moderálásában.A spanyol jobboldali Néppárt korábbi elnöke látogatta meg Orbán Viktort
José María Aznar, Spanyolország korábbi miniszterelnökének fogadásáról egy képet is közölt a magyar kormányfő a közösségi oldalán.Akár 700 ezer forint adóvisszatérítést kaphatnak a gyerekes családok jövő év elején
Regős Gábor, a Századvég vezető közgazdásza szerint a gyerekes családoknak jövő év januárjában–februárjában érkezhet meg a pénz az adóvisszatérítésből, amelynek átlagos összege meghaladhatja a 700 ezer forintot. Mint ismeretes, ezt ma jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök. Ennek részleteiről beszéltünk telefonos gyorsinterjúban Regős Gáborral.Mégis találkozik Orbán Viktorral és Áder Jánossal Ferenc pápa
A püspöki konferencia sajnálatosnak tartja, hogy a pápa még szervezés alatt lévő magyarországi programjáról hamis információk és téves értelmezések jelentek meg a magyar és a nemzetközi médiumokban. Nem felel meg a valóságnak az a híresztelés, hogy a Szentatya bárkivel való találkozást kizárt volna a programjából. Ferenc pápa a tervek szerint találkozik Áder János köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel szeptemberi egynapos magyarországi látogatásán – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) szerdán. Azt írták: Ferenc pápa várhatóan 2021. szeptember 12-én, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust lezáró szentmisére érkezik Magyarországra.Ajánljuk még

















