orbán viktor
Hiba csúszhatott a mestertervbe – Ötszáz Orbán-fóbiás követelésére sem futamodott még meg a kormányfő (PS-videó!)
Katartikus élményként élték meg a vasárnapi tüntetés szónokai, hogy az összes ellenzéki pártot sikerült összerántani az Orbán Viktor évértékelőjének apropóján gründolt Újabb Világforradalomra a Budai Várba, a Miniszterelnökség előtti térre. December eleje óta amúgy ugyanezek a pártok, ugyanazokkal a fellépőkkel már tucatszor szórakoztatták az erre fogékonyakat; az újdonság – szerintük – most az volt, hogy eljöttek a jobbikosok is. Azok a jobbikosok, akik egyébként eddig is elmentek az összes hasonló eseményre, és ahogy korábban, úgy vasárnap is együtt masíroztak korábbi ősellenségeikkel. A gyújtó hangú beszédek mindenféle konkrétumot nélkülöztek, arra viszont kiválóan alkalmasak voltak, hogy huhogásra, sípolásra, kántálásra késztessék az akasztgatni vágyó, didergő nyugdíjasokat, ezzel is növelve kissé a relatív hőérzetüket.