orbán viktor
Gyurcsány az utca erejére számít, az arab tavasz példája lebeg a szeme előtt
Úgy látszik, hogy Gyurcsány Ferenc, a Szemlőhegy utcai luxusvilla lakója nem tud elszakadni az utca atmoszférájától, hiszen amíg 2006-ban a rendőreivel lövette ki az ellene tüntető ártatlanok szemeit, most, hogy fordult a kocka, már a rendőrök és a regnáló hatalom ellen mutatná ki vörösre festett oroszlánkörmeit. Ne legyen kétségünk, ez az ember bármikor képes a saját népe ellen fordulni akár erőszakkal is; Gyurcsány a régi bolsevik hagyomány alapos ápolója. Újabb akciója ismét kétségbeesett önreklámozás és a középpontba kerülés vágya, hiszen kiáltványt tett közzé, melyben hazafinak nevezve önmagát (már maga a cím hazug), majd azt taglalja, hogy miért rossz most, és miért lesz hihetetlenül jó, ha elüldözik az Orbán-rezsimet. A kommunisták mindig élen jártak a kiáltványokban, az egyenlőség hirdetésében; Gyurcsány is kenyeret ígér mindenkinek, de ő már bizonyított, hogy a valóságban is a régi kommunista elődök nyomában jár, hiszen ha lehetősége van rá, magyart magyar ellen uszít, ha szükséges, akkor kegyetlenül neki is tud menni saját népének, valamint gondolkodás nélkül kiárusítja hazáját. De mik a Demokratikus Koalíció és Gyurcsány Ferenc új tervei? Kiderül a 26 oldalas kiáltványból!