orbán viktor
Megszületett Orbán Viktor második unokája
Hahóóó, facebookosok! Megszületett második unokám. Isten hozott, Johanna! - adta hírül Orbán Viktor Facebook-bejegyzésében. A miniszterelnök második gyermekéről, Sáráról januárban derült ki, hogy várandós."Orbán Viktor volt az egyetlen, aki nemet mert mondani Angela Merkelnek és Brüsszelnek"
Douglas Murray, a világhírű író az M1-nek adott interjújában elmondta, hogy az európai országoknak kellene megfizetniük azokat a hibákat, amelyekért csak és kizárólag Brüsszel és Berlin a felelős. Véleménye szerint az európaiak többsége nem ért egyet a korlátlan befogadással, de kevés olyan fórum van, ahol nyíltan beszélhetnek erről.Lauder: mélyen tisztelem Orbán Viktort és a magyar népet
Válaszlevelet küldött Orbán Viktornak a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke, amelyben leszögezi, hogy a magyar miniszterelnök által pénteken kifogásolt nyilatkozatot soha nem tett, sőt, a neki tévesen tulajdonított állásfoglalás tartalma ellentétes a meggyőződésével. Ronald S. Lauder egyben kérte válaszlevele ismertetését a magyar közvéleménnyel - tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombat délután az MTI-t .Külföldi sajtó: Orbán Nagy-Magyarországot épít
Orbán Viktor a nyílt társadalmi tér fokozatos megnyirbálásával kezdi elérni célját: elszigeteli Magyarországot, amely korábban a szocializmusból a demokráciába való átmenet éltanulójának számított, és igyekszik meggyőzni a magyarokat, hogy az övé az egyetlen helyes világnézet - írja pénteken a Stop Soros törvény tervezett elfogadásával kapcsolatban a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap. A Mladina című szlovén hetilap szerint Orbán Viktornak egyértelmű terjeszkedési szándékai vannak.Orbán: Európa jövője mi vagyunk - Megalakult az új kormány
Európa gazdasági súlypontja egyre inkább keletre tolódik. Európa jövője mi magyarok vagyunk! - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, aki a pénteki napon a Parlamentben bemutatta új kormánya tagjait. A kormányfő emlékeztetett, új kihívások állnak Magyarország előtt, biztonsági és természeti fenyegetéssel is szembe kell néznünk a jövőben. Ezekhez az új kihívásokhoz, feladatokhoz alakította az új kormányzati struktúrát és választotta ki a megfelelő vezetőket, a minisztereket. A miniszterek, összesen tizenhárman ünnepélyes keretek között tettek esküt, ezzel megalakult a negyedik Orbán-kormány!Levelet írt Orbán a Zsidó Világkongresszus elnökének az egyik Soros-alapítvánnyal kapcsolatos kijelentései miatt
Mélyen sérti Magyarországot és polgárait Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnökének az Open Society Foundation (Nyílt Társadalom Alapítvány) Budapestről Berlinbe költözéséről tett nyilvános állásfoglalása; az ügyben levelet írt Orbán Viktor miniszterelnök a szervezet vezetőjének - tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke pénteken az MTI-t.Ma tesznek esküt az új kormány miniszterei
Az új kormány miniszterei ma tesznek esküt az Országgyűlésben azt követően, hogy Áder János köztársasági elnöktől átveszik kinevezésüket a Sándor-palotában.Kiderült a teljes igazság: Orbán tehet a szurikáta haláláról (is)!
Szerencsére nem kellett sokat várni rá, hogy megtudjuk, mi okozta valójában a kecskeméti vadaspark vemhes szurikátájának halálát. Természetesen Orbán és a Fidesz politikája. Az értesülést a Pesti Bulvár nevű „tényfeltáró” portál tette közzé még szerdán, de sajnos csak ma vettük észre. A késedelemért ezúton is bocsánatot kérünk.Ajánljuk még

















