orbán viktor
Mernyó Ferenc: Levél Bélához, aki szerint a Fidesz ellopta az emberek magánnyugdíját
Sándor, a lenézett vidéki kormánypárti szavazó Mátyás királyhoz hasonlította Orbán Viktort. Mert hogy Orbán Viktor kormányzása alatt fellendült a gazdaság, megerősödött az ország. Ahogy Mátyás idején is. Amire Béla, a megrögzött ellenzéki felhorkant: “Nehogy már Mátyás királyhoz hasonlítsuk Orbán Viktort!” Mert Béla szerint a Fidesznek csak szerencséje volt, hiszen a külső feltételek kedveztek a sikeres kormányzáshoz. Egyébként pedig a Fidesz ellopta az emberek magánnyugdíját. Mindössze ennyi a Fidesz-kormány sikerének alapja. Nos, erre válaszolnom kellett. (PolgárPortál-publicisztika)"Fertőző rohadt alma" - Soros zsoldosai írták az Orbán-ellenes nyílt levelet Merkelnek
Soros György zsoldosainak, ideológiai szekértolóinak és a milliárdos spekulánshoz több szállal kötődő embereknek a tucatjai írták alá azt az Angela Merkelnek írt Orbán- és magyar kormányellenes nyílt levelet, amelyben a nagyon "független" akadémikusok, újságírók és aktivisták azzal vádolták meg a német kancellárt, hogy "bűnrészessé válik a magyar demokrácia leépítésében" - nézett utána a PestiSrácok.hu. Kiderítettük, a nyílt levél kétszáz dühös aláírójából valójában mindössze 94 mondhatja el magáról, hogy független, a többiek jól ismert Orbán-kritikusok, egy részük pedig egyértelműen Soros György embere. Az Angela Merkelt kérdőre vonók között a 444.hu-t kiadó cég igazgatótanácsi tagja, a prágai Soros-alapítvány korábbi programigazgatója, Maria Nemcova is felbukkan, de a CEU-ról is jól ismert figurák, sőt nyílt drogliberalizálók, a pedofília kriminalizálását elutasító uszítók is beszálltak a Soros-buliba."Orbán Viktor úton van afelé, hogy megtestesítse a konzervatív forradalmat, amely végigsöpör a kontinensen"
Két civilizáció feszül egymásnak: az európai és a muszlim, az erőpróba elkerülhetetlen lesz – mondja Ivan Rioufol, a Le Figaro vezető publicistája a Mandinernek. A reakciós nézeteiről ismert Rioufol csodálattal figyeli az európai identitásválság elleni mozgalmakat. Macront nárcisztikus figurának, Orbánt konzervatív forradalmárnak tartja, a politikai iszlamizmust pedig letörné, amíg lehet.Karácsony Gergely a "semmit sem tanultak, és semmit nem felejtettek" szellemében adott interjút a HVG-nek
Önkritikusnak nem nevezhető interjút adott Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje a HVG-nek. Még mindig azt emlegeti, támogatottságban az elmúlt 10 évben ő volt a legközelebb Orbánhoz. Az interjú a kétkedők számára is bebizonyítja: Karácsony Gergely nem más, mint Medgyessy Péter avatárja, Horn Gyula nehéz, savas szájszagával, Gyurcsány Ferenc hiperaktivitásával. De Gergőtől nem kell megretteni, mert csak egy ártatlanul visszajáró kóbórlélek, akire a sikeres őrdögűzés után további négy év napközi vár.Gulyás Gergely miniszter lehet, Rogán igen fontos területeket kaphat
A PestiSrácok.hu értesülései szerint is helytálló az ATV értesülése, és Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz-frakció vezetésénél is komolyabb feladatot szán a következő kormányzati ciklusban Gulyás Gergelynek, a kormánypárt politikusának. Úgy tudjuk, új struktúrában ugyan, de lényegében Gulyás Gergely kaphatja meg Lázár János tárcáját, igaz, a Miniszterelnökség számos feladata és területe a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Rogán Antal irányítása alá kerülne.Ma délután találkozott Orbán Viktor és Lázár János
Ma délután megbeszélést folytatott Orbán Viktor miniszterelnök Lázár Jánossal. Részletek nem szivárogtak ki, valószínűleg lesz még egy találkozó. A miniszterelnök által megkezdett kormányalakítási folyamatot forrásaink úgy írták le, hogy "sok minden képlékeny még", nincs még végleges kormányzati struktúra – írja az ATV.hu."Az árulók nem mi vagyunk, és nem én változtam, hanem Orbán" - Itt az exkluzív Csintalan-Vincze PS-interjú! (videókkal!)
Jajj, Istenem, ne hülyéskedj már, hogy Simicska Lajos záratta be a Magyar Nemzetet, meg a Lánchíd Rádiót. Értem én, hogy elzáratlan pénzcsapok özönével a hát mögött nehéz megérteni, de előbb, vagy utóbb mindenki megtanulja, hogy milyen ez, hogy adott esetben a hónap végén elfogyhat a lóvé és arról kell dönteni, hogy az egész család megy-e a levesbe - jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak adott exkluzív páros interjúban Csintalan Sándor, aki lányával, a konzervatív értékeket valló és a Fidelitasban politizáló Vincze Emíliával beszélgetett portálunkkal. A Hír TV műsorvezetője, Simicska Lajos bizalmi embere elárulta, Simicska döntésébe nem volt beavatva, mert ilyen döntést neki kell meghoznia, de barátai és kollégái kerültek szörnyű helyzetbe. Csintalan szerint a G-napon az kockáztatott, aki a Magyar Nemzetnél, Lánchíd Rádiónál és a Hír TV-nél maradt. Szarvas Szilveszter ezzel kapcsolatban vitába szállt Csintalannal.Orbán: Felépítjük azt a Magyarországot, ahová mindig vissza lehet térni
Olyan országot kell építeni, ahol a munkásoknak és a munkának becsülete van, ahol minden fiatal kezébe jut egy értékes szakma vagy hasznos diploma - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten, a Hungexpón, a XI. Szakma sztár fesztivál megnyitóján. Elmondta, Európa ma „úgy van összerakva", hogy szerencsésebb múltú és gazdagabb országok el tudják szívni más nemzetek szakképzett fiataljait. Hangsúlyozta, ezért kell felépíteni azt a Magyarországot, ahol a fiatalokat munkahely, tisztességes fizetés, biztonság, saját családi otthon lehetősége várja.A folyamatosan alkotmányozó utcabál lehet Magyarország következő államformája (PS-videó!)
Többen vagyunk, mint a múlt héten a Kossuth téren – füllentette rendszeresen és szorgalmasan Gulyás Balázs az újabb, szombaton elszenvedett, ellenzéki tüntetésnek nevezett utcabál hoppmestere az Erzsébet híd pesti hídfőjénél összeverődött társaságnak. A helyszín kiválasztása Hofi után szabadon egyfajta szimbóleum is lehetett, mert ugye a Szabad Sajtó útja, Magyarországon pedig – mint Gulyás Balázs közegétől tudjuk – sajtószabadság nem létezik a Fidesz miatt. Annyira nem létezik, hogy számos hírportál, közösségi oldal mellett több tévécsatorna is élőben közvetítette az eseményt, ami bizonyára nem elég, mert a szónokok által emlegetett „suttyó vidéki magyarok” így is Orbánt tartották hatalomban, ami csak azért történhetett meg, mert a kis bunkókhoz nem jutnak el a Valódi Hírek. Az olyan Valódi Hírek, mint amikor Gulyás a hatalmasnak delirált tömeg Astorián rekedt tagjait szólongatta kitartóan, miközben a társaság utóvédje a Ferenciek terén lévő templomnál lődörgő, sörös dobozokat szorongató unatkozókból állt.Ajánljuk még

















