orosz-ukrán háború
Kárpátalja sötétbe borult: naponta órákra kapcsolhatják le az áramot és a fűtést
Újabb drasztikus politikai döntés sújtja az ukránok mellett a kárpátaljai magyarokat is. Éppen aznap, amikor a barbár módon ledöntött Turul helyén felavatták a háromágú szigonyt, Ukrajna állami címerét, jött az újabb feketeleves. Kedden több órán át szünetelt az áramszolgáltatás, nem sokkal azután, hogy Viktor Mikita, a Kárpátaljai Regionális Katonai Közigazgatás vezetője bejelentette: rendőri erővel fogják ellenőrizni Kárpátalján, hogy takarékoskodnak-e az árammal a lakosok. Helyi forrásunk szerint az áramkommandó kiváló lehetőséget teremt, hogy otthonaikat átvizsgálják és ott bujkáló hadköteles férfiakat is keressenek. "Míg eddig csak utcákon, kávézók teraszán vadásztak itt Kárpátalján, most már az otthonainkba is ránk törnek bármikor" – mondta informátorunk. Hozzátette: arra számítanak, hogy a keddi nap után rendszeres lesz a napi több órás áramkimaradás, és ez még csak a kezdet.