Pesti Srácok

Ukrajna nem pusztán győzni akar, hanem mindent is

Ukrajna nem pusztán győzni akar, hanem mindent is

Ambíciókban nincs hiány Ukrajnában: az ukrán elnöki hivatal vezetője, Andrij Jermak közzétett egy listát, amiben felsorolta Ukrajna fő céljait. Oroszország katonai legyőzése csak a kezdet számukra.

A felsorolás azzal kezdődik, hogy visszafoglalják Ukrajna összes olyan területét, ami 2014 óta orosz fennhatóság alá került. Ez a nemrég Putyin által annektált négy megyén túl a Krím-félszigetet is jelenti. Emellett a szankciós politika kiterjesztésével teljesen izolálni kívánják Oroszországot, egyúttal lerombolni az orosz gazdaságot. Fű sem fog nőni Oroszországban.

A harmadik pontban az összes hadifogoly szabadon bocsájtását szeretnék elérni, majd Ukrajna belépését a NATO-ba és az Európai Unióba. Ha ez még nem lenne elég, egy nemzetközi hadbíróság felállítását is tervezik az orosz háborús bűnösök elítélése céljából, ami, miután megállapította Oroszország felelősségét, kártérítésre kötelezi Moszkvát az elkövetett bűnökért és népirtásért. Ukrán számítások szerint generációkon keresztül számolják majd a pénzt, amit behajtanak Oroszországon.

A szándéknyilatkozat utolsó pontja a történelmi igazságtétel, ami segítségével elfelejtetik a világgal az olyan butuska hiedelmeket, miszerint Ukrajna és az ukrán nép nem létezett az idők kezdete óta. Szó szerint ezt írja Jermak:

PestiSracok facebook image

Apró érdekesség – noha az ukrán iskolákban úgy tanítják, hogy az első ember ukrán volt és a barlangrajzokon Ukrajna 1991-es határaival ábrázolta az emberiség történelmének első birodalmát, ahol a keréktől kezdve a C-vitaminig mindent feltaláltak –, a Wikipédián mai napig azt írják, hogy a Jermák görög eredetű orosz férfinév. Ez nemsokára, ha az ukrán tervek valóra válnak, meg fog változni: a Jermák ukrán eredetű ukrán név, amit a görögök átvettek, amikor eltanulták a civilizáció olyan fortélyait az ukránoktól, mint a névadás.

(A nyitóképen Zelenszkij elnök mögött Andrij Jermak áll, amint szívükre tett kézzel hallgatják a világtörténelemben elsőként megzenésített verset, az ukrán himnuszt.)

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.