orosz vakcina
Szijjártó Péter: folyamatos a keleti vakcinák szállítása
Folyamatos a keleti vakcinák szállítása – közölte a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, a Facebook-oldalán.Német miniszter: nemzeti szinten kell megoldani a Szputnyik V beszerzését, ha az EU nem lép
Nemzeti szinten kell gondoskodni az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen kifejlesztett Szputnyik V orosz oltóanyag beszerzéséről, ha az Európai Unió nem lép – mondta a német egészségügyi miniszter pénteken, Berlinben.Karikó Katalin: nyár végére visszaszorulhat a járvány
Karikó Katalin magyar kutatóbiológusnak milliók köszönhetik az életüket. Az a technológia ugyanis, amit kutatótársaival közösen kifejlesztett, jelentősen hozzájárulhat a koronavírus-járvány leküzdéséhez. A kutatót a tudományos világban már a Nobel-díj esélyesei között is emlegetik. A friss Széchenyi-díjas biológus, biokémikus, a Biontech alelnöke, a Pennsylvania Egyetem professzora a Hír TV-nek adott interjújában kijelentette, hogy minden oltóanyagnak, a koronavírus ellenieknek is lehet mellékhatása, de az sokkal kisebb kárt okoz az emberi szervezetnek, mint a megbetegedés.A bajor miniszterelnök is az orosz vakcina európai engedélyezését sürgeti
Markus Söder szerint az örökös várakozás helyett kezdeményezően kell fellépni az új típusú koronavírus ellen Oroszországban kifejlesztett oltóanyag európai uniós engedélyezésének ügyében. A bajor kormányfő a tartományi kormány ülése után tartott tájékoztatóján az AstraZeneca-féle oltóanyag alkalmazásának felfüggesztésével kapcsolatban elmondta, hogy "nagyon-nagyon fájdalmas" lenne az Európai Unió számára, ha végleg ki kellene vezetni a brit-svéd fejlesztésű vakcinát az oltási kampányból.Megérkezett Horvátországba a Szputnyik V kért dokumentációja
Megérkezett Horvátországba a Szputnyik V orosz oltóanyag dokumentációja, amelynek tanulmányozását hétfőn kezdi meg a horvát gyógyszerügynökség (Halmed), és hoz döntést annak esetleges engedélyezése ügyében – közölte vasárnap az index.hr horvát hírportál. A Halmed feladata, hogy a következő napokban megvizsgálja, az orosz dokumentáció tartalmaz-e mindent, ami a Szputnyik V oltóanyag hatékonyságának és biztonságosságának megállapításához szükséges – írták.A világon már hétmillió embert oltottak be a Szputnyik V vakcinával
Mintegy hétmillió embert oltottak be a világon eddig az orosz Szputnyik V vakcinával – jelentette be Alekszandr Gincburg, az orosz oltóanyagot kidolgozó Gamaleja Intézet igazgatója a Szolovjov.Live YouTube-csatornának adott, a hétvégén több orosz hírügynökség által szemlézett interjújában.Brazília tízmillió adag Szputnyik V vakcinát vásárol
Brazília tízmillió adag Szputnyik V koronavírus elleni orosz vakcina beszerzéséről írt alá szerződést – közölte a brazil egészségügyi minisztérium pénteken.Az orosz vakcinával oltotta be édesapját Merkely Béla
Saját kezűleg oltotta be édesapját Merkely Béla. A Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központjának igazgatója erről közösségi oldalán adott tájékoztatást.A Szputnyik V ellen készülő nyugati provokációra figyelmeztet a Kreml
Nagyszabású lejáratási kampányt tervez az orosz Szputnyik V vakcina ellen az Egyesült Államok a szövetségeseivel – közölte pénteken a Kreml egy meg nem nevezett, magas rangú tisztségviselője a TASZSZ, a RIA Novosztyi és az Interfax orosz hírügynökségek jelentése szerint.Ajánljuk még
















