Pesti Srácok

A világon már hétmillió embert oltottak be a Szputnyik V vakcinával

null

Mintegy hétmillió embert oltottak be a világon eddig az orosz Szputnyik V vakcinával – jelentette be Alekszandr Gincburg, az orosz oltóanyagot kidolgozó Gamaleja Intézet igazgatója a Szolovjov.Live YouTube-csatornának adott, a hétvégén több orosz hírügynökség által szemlézett interjújában.

– mondta Gincburg. Közölte, hogy megkezdődött a Covid-19 ellen elsőként kifejlesztett orosz oltóanyag tesztelése a rákbetegeken. Az akadémikus szerint a vakcináció idején ellenjavallt a kemoterápia és a sejtosztódást gátló készítmények szedése. A Szputynik V az Oroszországban január 18-án megkezdődött tömeges oltáskampány fő vakcinája. Az oltóanyag használatát eddig 51 országban engedélyezték.

Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes március 5-én azt mondta, hogy a koronavírus elleni vakcina első komponensét ötmillió, mindkettőt pedig mintegy 2,5 millió ember kapta meg. Három nappal korábban Golikova úgy vélekedett, hogy Oroszország augusztusra érheti el a kollektív (nyáj-)immunitást, amelynek eléréséhez szerinte 60 százalékos lakossági átoltottság szükséges. Mihail Murasko egészségügyi miniszter szerint ez a szint júliusra is elérhető. Mihail Misusztyin miniszterelnök március 5-én úgy fogalmazott, hogy őszre lényegében be kell fejeződnie az orosz lakosság Covid-19 elleni tömeges oltásának. Gincburg mostani nyilatkozatában ezzel szemben azt tartotta valószínűnek, hogy Oroszország novemberre éri el a 70 százalékos lakossági átoltottságot. A Tutu.ru utazási szolgáltató által elvégeztetett közvélemény-kutatás szerint az oroszok 22 százaléka kész beoltatni magát, ha ez követelmény lesz a külföldi utazásokhoz. Ugyanez a mutató szeptemberben még 19 százalék volt.

PestiSracok facebook image

Eközben Oroszországban öt nap után újra tízezer fölé emelkedett az újonnan diagnosztizált fertőzések száma. A vasárnap közzétett hivatalos adatok szerint az igazolt új fertőzöttek száma szombaton 10 083-mal, 4 390 608-ra emelkedett. A napi növekmény 0,23 százalék, az új esetek 12,6 százaléka tünetmentes. Az aktív fertőzöttek száma 303 389-re csökkent, míg a halálos áldozatoké 395-tel, 92 090-re nőtt, a felépülteké pedig 9232-vel, 3 995 129-re emelkedett. Oroszországban a járvány kezdete óta több, mint 115,2 millió, szombaton pedig mintegy 369 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Új koronavírusos fertőzés gyanújával 500 892 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.