oroszország elleni szankciók
Az Európai Unió fél évvel meghosszabbította az Oroszország elleni szankciókat
Az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács hétfőn további hat hónappal, szeptember 15-ig meghosszabbította az Ukrajna területi egységének, önállóságának és függetlenségének aláásásáért vagy veszélyeztetéséért felelősökkel szemben hozott korlátozó intézkedések hatályát – olvasható a brüsszeli testület sajtóközleményében.NATO-főtitkár: Putyin kudarcot vallott a nyugati szövetségesek megosztására tett kísérleteivel
Vlagyimir Putyin orosz elnök kudarcot vallott a nyugati szövetségesek megosztására tett kísérleteivel az ukrajnai konfliktusban - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, a katonai szövetség és az Európai Unió közötti együttműködési megállapodás aláírását követően kedden.Szijjártó: sikerült elérni, hogy a kilencedik szankciós csomag ne veszélyeztesse Magyarország érdekeit
Sikerült olyan mentességeket elérni, hogy az Európai Unió Oroszországgal szemben készülő kilencedik szankciós csomagja ne veszélyeztesse Magyarország nemzeti érdekeit, így annak nem képezik részét újabb, energiaszektort érintő intézkedések – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Brüsszelben.Ausztrália szankciókkal sújtja Iránt és Oroszországot az emberi jogok megsértése miatt
Ausztrália számos iráni és orosz személyre, valamint szervezetre, köztük az iráni erkölcsrendészetre is szankciókat szabott ki, amiért azok több területen is megsértették az emberi jogokat – közölte az ausztrál külügyminiszter szombati nyilatkozatában.Alapjogokért Központ: a magyarok többsége elutasítja a szankciókat
A felnőtt magyar lakosság többsége elutasítja az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok által Oroszországgal szemben eddig bevezetett szankciókat – derül ki az Alapjogokért Központ legfrissebb kutatásából.A békekötés után is szankcionálná Oroszországot Biden pénzügyminisztere
Újabb jelét adta Washington, hogy nem a béke minél előbbi megteremtése a célja, hanem Oroszország teljes megsemmisítése. Az amerikai pénzügyminiszter szerint ugyanis bármi is történjék a háborúban, és bármikor is érjen véget, a szankciókat fenn kell tartani. Meg van tehát a parancs: ha el is jön a béke, az európai gazdaság tovább szenved.Képmutatás: számos szankciópárti országba is megnőtt az orosz import
Németország, Belgium és Hollandia is drámaian megnövelte az Oroszországból származó havi átlagos importmennyiségét az invázió kezdete óta, annak ellenére, hogy támogatják az EU által Oroszországra kivetett szankciókat – számolt be a New York Times cikkében, amelyet a Mandiner szemlézett. Az amerikai lap közölte az Observatory of Economic Complexity által összeállított kereskedelmi adatokat, amelyhez hozzáteszik, hogy az eredmények inkább visszamenőlegesek, mivel az online adatplatform késleltetve tette közzé a számokat.Fehéroroszország és Oroszország után Iránt is száműzték a Nobel-díjak átadó ünnepségeiről
Irán nagykövete nemkívánatos személy a Nobel-díjak decemberi átadó ünnepségein – közölték pénteken a jeles esemény szervezői, néhány nappal azután, hogy hasonló intézkedést hoztak Oroszország és Fehéroroszország nagykövetével szemben.Orbán: Európa lassan elvérzik, Oroszország pedig közben jól keres (Videó)
Orbán Viktor Facebook-oldalán közzétett videóbejegyzésében jelentkezett a prágai uniós csúcsértekezletről. A miniszterelnök szerint a kétnapos konferencia hatalmas jelentőséggel bír, hiszen az elhibázott szankciók hatására Európa energiaellátása összeomlott, az energia ára szinte megfizethetetlen, ezért nyilvánvaló, hogy a szankciós politikán változtatni kell.Ajánljuk még

















