Pesti Srácok

Képmutatás: számos szankciópárti országba is megnőtt az orosz import

Képmutatás: számos szankciópárti országba is megnőtt az orosz import

Németország, Belgium és Hollandia is drámaian megnövelte az Oroszországból származó havi átlagos importmennyiségét az invázió kezdete óta, annak ellenére, hogy támogatják az EU által Oroszországra kivetett szankciókat – számolt be a New York Times cikkében, amelyet a Mandiner szemlézett. Az amerikai lap közölte az Observatory of Economic Complexity által összeállított kereskedelmi adatokat, amelyhez hozzáteszik, hogy az eredmények inkább visszamenőlegesek, mivel az online adatplatform késleltetve tette közzé a számokat.

Az adatok alapján India és Törökország hatalmas ugrást mutat: előbbi országba az ukrajnai invázió kezdete óta 430 százalékkal ugrott meg az orosz import, utóbbinál ugyanez a szám 213 százalék. A lista harmadik helyén Brazília áll, amelynek Oroszországból származó importja 166%-kal ugrott meg. Oroszország Kínába irányuló exportja 98%-kal nőtt, míg Szaúd-Arábiában az orosz áruk behozatala 45%-kal emelkedett. Az Oroszországból származó áruk és termékek vásárlását aktívan növelő nemzetek közül néhányan aktív szerepet vállaltak az ország szankciókkal történő sújtásában, így a Spanyolország által importált orosz áruk behozatala 112%-kal, míg a Belgiumba irányuló orosz export 130%-kal ugrott meg. Hollandia 74%-kal növelte az Oroszországból származó importját. Japánban az orosz áruk és termékek vásárlása 40%-kal nőtt, míg Németország és Norvégia 38%-kal, illetve 21%-kal növelte importját a szankciókkal sújtott országból. Az adatsor rámutat arra is: Oroszország teljes kereskedelmi forgalma Hollandiával 33%-kal, Japánnal 13%-kal nőtt, míg a Belgiummal folytatott kereskedelem összességében 84%-kal ugrott meg.

A legnagyobb mértékben az Egyesült Államok és Nagy-Britannia exportja csökkent Oroszországba, 84%-kal, illetve 71%-kal. Svédország 61%-kal csökkentette az Oroszországba irányuló kivitelét.

Forrás: Mandiner

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?