oroszország
Merkel: A nyugat nem szakíthat Oroszországgal, szükség van a párbeszédre
A Nyugat nem szakíthat Oroszországgal, meg kell őrizni a párbeszéd lehetőségét, és a földgázellátásban is támaszkodni kell az oroszországi forrásokra - hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár szombaton az 55. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC).EP-választások – Macron pártja tudósítani sem engedi a kampányban az orosz sajtót
A francia kormánypárt, Emmanuel Macron államfő Köztársaság lendületben nevű mozgalma nem fogadja el a franciául is sugárzó orosz állami finanszírozású Russia Today hírtévé és a Szputnyik hírszolgálat akkreditációs kérelmét az európai parlamenti választások előtti kampányra – közölte pénteken Stéphane Séjourné kampányigazgató.Jobbikos celebparádé a kémkedéssel vádolt Kovács Béla perének csütörtöki tárgyalásán
Sem a Jobbik bukott elnöke, sem a pártigazgató, sem a zsidózása miatt katapultált volt képviselője nem tud arról, hogy bármikor is kémkedett volna a párt EP-képviselője, Kovács Béla – derült ki utóbbi büntetőperének csütörtöki tárgyalásán, amelyen Vona Gábort, Szabó Gábort és Szávay Istvánt tanúként hallgatták meg a Budapest Környéki Törvényszéken. A Jobbik egykori erős embereinek állításuk szerint arról sem volt tudomásuk, hogy Kovács – a vád szerint – fiktív gyakornokoknak számlázva kopasztotta meg az uniós költségvetést.Gengszterizmussal határos viselkedéssel vádolja Oroszország az amerikaiakat
Tisztességtelen, gengszterizmussal határos, nemzetközi kereskedelmi jogot sértő versenyre törekszik az Egyesült Államok azzal, hogy orosz energiaprojektek meghiúsítására és orosz bankok tevékenységének aláásására törekszik - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak csütörtökön Szocsiban.Európai célpontokat is képes elérni Oroszország rakétarendszere
Komoly aggodalomra ad okot, hogy Oroszország könnyen mozgatható és elrejthető SSC-8 jelű rakétarendszere európai célpontokat is elér, nagymértékben veszélyeztetve ezzel a szövetség biztonságát - jelentette ki a NATO-főtitkár Brüsszelben szerdán, a szövetséges országok védelmi minisztereinek tanácskozása előtt.Putyin fölvette a kesztyűt: rakétafejlesztésbe kezdenek az oroszok
Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap bejelentette, hogy Oroszország felfüggesztette részvételét a szárazföldön állomásoztatott közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló szerződésben.Amerikát támogatja a NATO az Oroszországgal kialakult rakétavitában
Az Egyesült Államok NATO-szövetségesei teljes mértékben támogatják a közepes és rövid hatótávolságú, szárazföldi indítású nukleáris eszközökről szóló (INF-) szerződéssel kapcsolatos amerikai fellépést, amely szerint az egyezmény orosz megsértése miatt Washington szombattól felfüggeszti a megállapodásból eredő kötelezettségeinek teljesítését – közölte a katonai szövetség pénteken.A Facebook és a Twitter bejelentette: Iránhoz, Oroszországhoz és Venezuelához köthető profilokat távolított el
A Facebook és a Twitter helyi idő szerint csütörtökön bejelentette, hogy Iránhoz, Oroszországhoz és Venezuelához köthető, kampánycélokat szolgáló profilokat távolított el közösségi platformjáról. A Facebook közleménye szerint a manipulatív kampányoldalak elsöprő többsége Iránból származott, és nem csupán az Egyesült Államokat, hanem más országokat is célba vett, köztük például Franciaországot.Ajánljuk még

















